December elején már elfogta a rendőrség, de az ügyészség mégsem látott okot arra, hogy előzetesbe rakják azt a 15 éves fiút, aki szenteste tizenegy autót tört fel, amiből kettőt fel is gyújtott – írja a Délmagyarország.
– Lakossági bejelentés alapján érték tetten és fogták el a járőrök a 15 éves fiatalembert, aki szenteste tizenegy autót tört fel Szeged makkosházi városrészében. A fiú menekülni próbált a rendőrök elől, közben elszórta az értékek egy részét – tájékoztatott a rendőrség.
Szeged-Makkosházon december 4-én már tetten érték a tinédzsert és egy társát: akkor beismerő vallomást tettek, huszonkét kocsi feltörését ismerték el. A rendőrség akkor is kezdeményezte előzetes letartóztatásukat, amit a Délmagyarország szerint az ügyészség nem tartott indokoltnak, így szabadlábra kerültek. Tegnap azonban már előzetesbe helyezték az autórongálót.
A bíróságra eljött a fiú nagymamája is. Az asszony szerint az unokája azért zuhant meg szenteste, mert édesanyja nem tudta kifizetni százezres büntetését, az ünnep előtt előzetesbe tették, és bekerült a Dorozsmai úti büntetésvégrehajtási intézetbe.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.