Durva: majdnem belehalt a póthaj viselésébe

póthaj
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 03. 21:30
Vélhetően egy oszlásnak induló testről vágták le a hajat, így fertőzödhetett meg a gyanútlan nő. Két hétig fájt iszonyatosan a feje, mire rájöttek mi baja.
Bors

Az egyik Nairobi hajszalon vendége vett egy póthajat, amelyet helyben fel is tettek neki - írja a New York Daily News. Irene Myangoh hiába örült a remek új hajának, a feje elviselhetetlenül fájni kezdett. A neurológusok nem értették mi baja lehet az asszonynak, egészen addig, amíg el nem jutott egy olyan szakemberhez, aki a fejbőrét is megvizsgálta.

Az orvos azonnal észrevette, hogy a nő agyát póthajnál éppen húsevő kukacok zabálják. Rögtön antibiotikumot írta fel neki, és leborotválta a fejét a fertőzött terület mentén. Mint kiderült, vélhetően egy halott fejéről vágták le a hajat, amelyen a húsevő peték már megjelentek, de csak akkor keltek ki, miután Myangoh fejére kerültek.

A szalon vezetőjét sokkolta a hír, és azt ígérte, kártéríti ügyfelét, illetve a beszállítóit is jobban fogja ellenőrizni. A helyi kórház szóvivője pedig azt nyilatkozta, az utóbbi időben 10 ilyen esettel is találkoztak.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.