Bárándy György az ördögök ügyvédje

A 94 éves Bárándy György vitán felül az az ember, aki a magyar büntetőjogászok közül a legtöbb halálosztóval, hidegvérű gyilkossal találkozott. Mikor érezte először, hogy jegyzik a szakmában?

Nagyon rég. A jó szakmai hírnevemet kirendelésekben szereztem, rettenetes ügyekben.

Kirendelés alapján látta el a háború után Kröszl Vilmos, a XIV. kerületi nyilasház vezetőjének védelmét is?

Természetesen. Azt hiszem, ő volt a legkegyetlenebb ügyfelem. Ötszázhatvan ártatlan ember meggyilkolásában vett részt, kizárólag zsidó mivoltuk miatt…

Mennyire kell azonosulnia a védencével?

Semennyire. Hogy azonosulhatnék egy tömeggyilkossal? Meg kell próbálnom megérteni a motivációit, de én egy szakmai feladatot látok el, nem a pszichológusa vagyok. Kröszl egy piszkos állat, egy szörnyeteg volt. Állítólag az ő ügyében mondtam el életem legjobb védőbeszédét…

Hány ügyfelét ítélték halálra? 

Négyet végeztek ki. De több volt, ha nem számolom azt, aki kegyelmet kapott…

Számított egyáltalán a halálos ítéleteknél, hogy a vádlott miként viselkedett a tárgyalás alatt?

Persze. Volt egy ügyfelem, Déri Jóska, aki késsel szurkálta össze az anyósát és az apósát. Beismert mindent. Szépen elvezette a nyomozókat ahhoz a patakhoz, ahova a gyilkosság után ment.

Miért követte el a kettős gyilkosságot?

Mert az öregek mindenbe beleszóltak. Az ítélet szerint viszont aljas indokból, mert valami távoli anyagi vonatkozása is volt az ügynek. Miután megbánó magatartást tanúsított, életfogytiglanra ítélték. A másodfokú tárgyalás előtt ott, a bíróságon közölte velem: „én most elmondom az igazat, mert nem én követtem el a gyilkosságokat”. Figyelmeztettem, hogy halálra fogják ítélni. Nem hitt nekem. Visszavonta a vallomását, össze-vissza beszélt.

Halálra is ítélték, miután úgy értékelték, azzal, hogy konokul tagadott, a megbánás legkisebb jelét sem mutatta. Egy héttel a kivégzése után bejött hozzám egy töpörödött, öreg kis parasztasszony. Én vagyok szegény Jóskának az édesanyja, mondta. Ott voltam a tárgyaláson, Isten engem úgy segítsen! Láttam, hogy az ügyvéd úr mindent elkövetett. Én nagyon szegény ember vagyok, de kérem, hogy tessék ezt elfogadni. Húsz forintot adott. Évtizedek óta őrzöm ezt a húszforintost…

Megtörtént már, hogy félelmet érzett?

Eddig még nem. De csak azért, mert nem tettem olyat, amivel haragot provokáltam volna magammal szemben. Nem ígérgetek, nem veszek el egy fillért sem azért, hogy majd kihozom a terheltet a letartóztatásból. Soha nem ígérem meg, hogy ilyen vagy olyan ítélet lesz. Én kérem ügyvéd vagyok, nem jós.

Ha most visszaforgathatná az idő kerekét, van bármi, amit másképp csinálna?

Nincs.

Hisz a halál utáni életben?

Nézze, papi gimnáziumba jártam. Nyilván tudja, mi a gyónás. Panaszkodtunk a minket nevelő papnak, hogy bár elmegyünk gyónni, nem fáj nekünk, hogy vétkeztünk. Nem tudunk sírni a bűneink fölött. Az atya erre azt mondta: „ne csodálkozzatok, csak a szenteknek adatott meg, hogy a bűneik fölött sírtak. Az embereknek az a fontos, hogy akarják a megbánást”. A kérdésére válaszolva, igen, akarok hinni abban, hogy van élet a halál után. Szívesen találkoznék újra a feleségemmel, Erzsikével, a mai napig fáj, hogy elveszítettem.

(Folytatás a könyvben)

Következik: Hogyan buktak le Szita Bence gyilkosai? 

Kollégái tüntették ki

Dr. Bárándy György, a legidősebb magyar praktizáló ügyvéd 1919. szeptember 23-án született. Ügyvédjelölt lett 1941-ben; 1951-ben letartóztatták. Végleg el akarta hagyni Magyarországot, egy ideig Salzburgban élt. Miután édesanyjára és nagyanyjára hivatkozva megzsarolták, visszatért. Internálták Kistarcsára, ahol két évet töltött, majd öt éven át krumplit zsákolt a Nagycsarnokban, mielôtt újra praktizálhatott. A szocializmusban nem kapott kitüntetést. Az ügyvédi kamara Eötvös-díjával 1992-ben, a Köztársasági Érdemrend lovagfokozatával 1999-ben tüntették ki.