Országos ismertségre tett szert Haluska Andrea, aki tortafaragásban és -díszítésben idehaza verhetetlen. A 32 éves, kétgyermekes édesanya eleinte csak hobbiból készített pár tortát, ma viszont már az ország első tortaakadémiáját nyitotta meg. Többek között erről is beszélt a Délmagyarország című napilapnak.
Mikor alakult ki az érdeklődése a torták iránt?
Már nyolc-kilenc évesen mindent mindennel összekevertem: a pudingporba például őrölt paprikát tettem, az új ízeket keresve. A végeredmény persze katasztrofális volt. Amikor megszülettek a kislányaim, egyszerre előtört belőlem a művészi hajlam. Elkezdtem komolyabban foglalkozni a tortadíszítés mesterségével.
Hány tortát készített, díszített fel eddig?
Tavaly számoltam össze, hogy körülbelül hol tartok: négy és fél év alatt nagyjából ezer-ezerötszáz sütit készítettem. A legkülönlegesebb közülük az Árkád első születésnapjára készített több ezer szeletes torta volt, az üzletközpont kicsinyített mása, ami magyar rekord lett a mérete miatt.
Imádom a gravitációt, annak leküzdését, szeretek minél magasabb tortát készíteni: a párizsi Eiffel-torony mását nagyjából félméteresre építettem fel. Nemrég egy híres szegedi idegsebész születésnapjára készítettem egy nyitott agyat formázó tortát, folyt belőle a vér és kilógott a szem.
Cukrászat vagy művészet a tortadíszítés?
Elvégeztem a cukrásziskolát, ám a tortadíszítésnek semmi köze ehhez a munkához. Inkább művészeti, mérnöki tehetség kell hozzá. Az Árkádban november 16-án tortacsatát rendezünk. Az angol zsűrielnök eredetileg építész, utána kezdett el tortákat díszíteni: többek között ő készítette el Vilmos herceg és Katalin eljegyzési tortáját, amelybe a pár arcképét faragta bele.
Saját kis manufaktúrát, egy tortaszalont és tortaakadémiát nyitott Szegeden. Mi a célja vele?
Itthon még nincs nagyon hagyománya, azért is nyitottam meg az üzletemet, hogy népszerűsítsem és megismertessem az emberekkel ezt az érdekes mesterséget. Külföldön más a helyzet. Egy spanyol szótárt ábrázoló tortámat feltettem a Facebook-oldalamra, amit sokan megosztottak: a kép egy Amerikában élő nőhöz is eljutott.
Felvette velem a kapcsolatot, kérte, hogy készítsem el neki is ezt a tortát, rakjam repülőre, négyszáz dollárt, átszámítva közel kilencvenezer forintot is fizetne érte. Ugyanezt a tortát én itthon hatezer forintért árultam. Az üzletből mégsem lett semmi, nem kockáztattam meg, hogy a repülőút alatt bármi is történjen a tortámmal.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.