Talán sosem derül ki az igazság a kulcsi családirtás ügyében. Az ügyészi kérdésekből kiviláglik: a vád képviselője nem hisz H. Csanád démoni megszállottságában. Dr. Fülöp Zsolt ügyész a nyereségvágyra helyezi a hangsúlyt, miközben olyan körülményeket is egymás mellé sorakoztat, amelyekből H. Csanád bátyjának szerepét illetően is dilemma merülhet fel.
Az első két tárgyalási napon elhangzott: Csanád a bátyjához állt legközelebb a családban. Egyiküknek sem volt munkája, jövedelme. A gyilkosságot megelőzően mindketten nagy értékű nyílpuskát és hozzá távcsövet vásároltak. Mindkét fiú szobájában a helyszínelők egy – ahogy az ügyész fogalmazott – túlélőcsomagot találtak. Konzervekből, negyven liter ásványvízből, olajos magvakból állt a készlet, amelyet az ágyuk alatt tároltak. Hogy mire készültek? Ezt csak Csanád tudhatja.
– Az volt a benyomásom, hogy az ügyész a testvér esetleges cinkosságának körüljárása felé viszi az ügyet – mondta lapunknak a H. Csanádot védő dr. Hortobágyi Tibor. – Nem tartom kizártnak, hogy később kiterjesszék a vádat, ugyanakkor a rendőrségi nyomozás nem tárt fel ilyen összefüggéseket. Ezt a verziót egyébként is legfeljebb közvetett bizonyítékok támaszthatnák alá, hiszen két ember tudhatott az állítólagos tervről, közülük az egyik már halott, a másik pedig démonokról beszél.
– A magam részéről irreálisnak tartom ezt, ahogyan a nyereségvágyat is. Hiába áll Csanádék telkén óriási ház, az értéke gyakorlatilag a nullával egyenlő. Hatalmas ráfordítást igényelne a rendbetétele, ráadásul a vevőket visszatarthatja az ingatlan múltjának ismerete is. Tudomásom szerint a család a tragikus események óta megpróbálta értékesíteni, de eddig nem járt sikerrel – tette hozzá a jogász.
Kést forgatott a nagyi fülében
A vádiratból kiderül: H. Csanád biztosra akart menni: utolsó lépésként a testvére és nagyszülei fülébe is beleszúrt, majd megforgatta a kést. Édesapját közelharc során ölte meg, amely után már nem maradt ideje az efféle kivégzésre
Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.