Álarcos szomáliai terroristák rohamoztak meg egy igen közkedvelt plázát Kenya fővárosában, Nairobiban.
A bevásárlóközpontban épp gyereknapot tartottak, így rengetegen voltak. A szemtanúk szerint a támadók nagyjából öten lehettek, s kijelentették, hogy a muszlimokat nem bántják, ők szabadon távozhatnak, ezután kezdtek mészárlásba. Gépkarabélyokkal és gránátokkal voltak felfegyverkezve, több embert felrobbantottak. Helyszíni beszámolók szerint rengeteg volt a sérült és a halott. Legalább huszonkét ember vesztette életét a támadásokban.
Azt egyelőre nem tudni, hogy melyik csoport követte el a támadást, ugyanis egyik sem vállalta magára a merényletet. Korábban azonban több al-Kaidához köthető terrorcsapat is megfenyegette Kenyát, hogy merényleteket követnek el, amiért az afrikai ország katonákat küldött Szomáliába.
A plázát délutánra körbezárták a rendőrök, de helyi értesülések szerint a támadók túszokat ejtettek, ezért az egyenruhások nem mertek behatolni. Az üzletközpontba egyébként többnyire külföldiek, követségi dolgozók és gazdag kenyaiak jártak, feltehetően ők voltak a célpontok.
A képeket a sztárfotós, Goran Tomasevics készítette, aki legutóbb Szíriából is megdöbbentő fotókkal tért haza.
Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.