Malőr: Szörényi Levente elfelejtett meghajolni

István, a király
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 01. 10:00
Balhét ígért, de különösebb cirkusz nélkül ért véget az Alföldi Róbert rendezte István, a király budapesti premierje. Szörényi Leventét azonban mintha a föld nyelte volna el, a fél színház őt kereste. A Bors megtudta, hol találták volna meg.
K. B. V.

A budapesti premieren sem maradhatott botrány nélkül az Alföldi Róbert rendezte István, a király. Igaz, a várttal ellentétben nem a Papp László Budapest Sportaréna mellett szerveződő tüntetésen, hanem bent, a nézőtéren forrtak az indulatok.

Az előadás végén ugyanis, amikor Alföldit a színpadra szólították, majd a Bródy János, Szörényi Levente szerzőpárost is, utóbbi nem ment fel a színpadra. „Tüntetőleg maradt távol” – suttogták. A Bors azonban kiderítette, hogy rossz helyen keresték a szerzőt.

– Az előadás végén, a Himnusz alatt állva tapsolt az egész Aréna. Először Alföldit szólították a színpadra, majd a Koppány lányát alakító színésznő, Tompos Kátya lejött, hogy az első sorokban helyet foglaló Bródy, Szörényi szerzőpárost is felhozza. Bródy felment, de Szörényi eltűnt. Kínos volt – számolt be lapunknak az előadás egyik nézője, aki olyan közel ült a szerzőkhöz, hogy azt is látta, családjaik is végignézték a darabot.

Szörényi a Himnusznál még mosolyogva és állva tapsolt, majd eltűnt. Őt magát nem sikerült utolérnünk, de a darab producerétől, Rosta Máriától megtudtuk, mi történt.

– A szervezôk nem szóltak, hogy a szerzőket ezúttal is felhívják a színpadra. Szegeden megbeszéltük, hogy a budapesti premieren szintén szólítják őket, de az már tizenkét napja volt, most pedig senki nem emlékeztette, így Levente elfelejtette, s az előadás végeztével kiment a mosdóba – sajnálkozott Rosta.

Az előadás nem mellesleg óriási siker volt, azok a tüntetők sem tudták megzavarni, akik napok óta szervezkedtek Alföldi rendezése ellen.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.