Újságírók gyűrűjében távozott a büntetésvégrehajtási intézetből az egykori szocialista országgyűlési képviselő.
Az egykori szocialista politikus a börtön kapuján kilépve nem nyilatkozott senkinek, beszállt egy rá várakozó BMW-be, amely elvitte a helyszínről.
Zuschlag bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntett és más bűncselekmények elkövetése miatt ült börtönben. A Szegedi Ítélőtábla 2011. január 31-én hozott jogerős ítéletében másodfokon két és fél évvel mérsékelte az első fokon, az akkor még Bács-Kiskun Megyei Bíróságon kiszabott fegyházbüntetést.
Az elsőfokú eljárásban a Bács-Kiskun Megyei Bíróság Zuschlag Jánost 8 év 6 hónap börtönbüntetésre, vagyonelkobzásra és a közügyektől való eltiltásra ítélte, amelyet a másodfok lényegesen enyhített, mert a vagyonelkobzást nem rendelte el a táblabíróság.
Az ítélet szerint Zuschlag János és társai civil szervezetek közbeiktatásával szabálytalanul használtak fel a központi költségvetéstől, a Fővárosi Önkormányzattól, a Táncsics Alapítványtól és az Európai Uniótól pályázatokon elnyert, összesen 75 millió forintos támogatásokat. Zuschlag büntetésébe beszámították az előzetes letartóztatásban eltelt időt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.