Bors játék: unokáinak vesz könyveket Magdolna

nyertes
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 11. 12:00
Az elsők között nyert játékunkon 10 ezer forintos könyvutalványt Kislőrincz Elekné kecskeméti nagymama.
mkr, N. N. M.

– Négy unokám van, és mind szeret olvasni. A legkisebb még csak ötéves, neki még fel kell olvasni a meséket, de a ­na­gyob­bak­nak biztosan találok majd valamit a nyereményt felajánló kiadó kínálatából – lelkesedik Magdolna, aki a kezdetek óta olvassa a Borsot. – Nem vagyok előfizető, de mindennap megveszem.

Igaz: először játszom, eddig még sosem küldtem be játékszelvényt. A MindigBorsban viszont azt szeretem, hogy csak fel kell tépni a matricát rögtön a címoldalon, és máris látja az ember, mi a helyzet. Az meg igazán nagy öröm volt, amikor megláttam a matricán a három egyforma könyvet.

Ez Önnel is előfordulhat, nem kell mást tennie, mint megvenni a lapot, feltépni a matricát, és ha három azonos jelet lát, máris kikeresheti a lapban található játékkiírásban, hogy mivel gazdagította Önt kedvenc lapja. Aztán már csak be kell küldeni a nyertes kódot tartalmazó címoldalt, és ajándéka után adót sem kell fizetnie, azt ugyanis mi vállaljuk. Tehát játékra fel, egészen október 13-ig!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.