Különleges üstökös teszi tiszteletét a Föld közelében

ISON
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 29. 13:00
Soha nem látott közelségben suhan el a Föld mellett az ISON üstökös. Ötszáz évenként jár csak felénk, és a legtávolabbi bolygókon túlról érkezik. Az égi jelenség szabad szemmel is látható lesz.
Bors

Évszázados ritkaságnak számító égi jelenséget láthatunk november közepén, végén, ugyanis a Föld mellett rekordközelségben süvít el az ISON üstökös. Az égi tüneményt akár szabad szemmel is lehet majd látni felhőmentes napokon.

Az ISON a legtávolabbi bolygókon túlról érkezik, egészen a messzi Oort-felhőből.

– A Nap körül több milliárd üstökös kering, sokkal távolabb, mint az ismert bolygók. Megesik, hogy egy-egy belassult üstökös „bepottyan” a Nap közelébe, a bolygók közé, és a bolygók gravitációs hatása módosítja a pályáját. Ilyenkor előfordul, hogy nem tér vissza az eredeti pályára, és ezért gyakrabban láthatjuk – magyarázza E. Kovács Zoltán, a Kecskeméti Planetárium csillagásza.

– Érdemes elmenni egy bemutató csillagvizsgálóba, mert távcsővel hamarabb lehet látni az ISON-t, de pár hét múlva szabad szemmel is észlelhető, pedig a legtöbb üstökösre ez nem igaz. Ne várjunk gyors haladást tőle, mint a hullócsillagnál, mert bár a Nap körül elképesztő gyorsasággal mozog, mi kimondottan lassúnak látjuk innen a Földrôl. Olyannyira, hogy akár többnaponta is ránézhetünk, akkor fogjuk csak a mozgását észlelni. Eleinte egy sejtelmes, foltszerű jelenség lesz az égen, de nem egyforma erősségű, a mag körül ugyanis jóval fényesebb. Mindenkinek ajánlom, hogy megnézze, mert gyönyörű és kivételes látvány.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.