Aktuális

Fivére halála egész életében kísértette a zsenit

M. G.

2013. augusztus 25. vasárnap 16:30

A múlt század egyik óriásának, Nikola Teslának az emlékét őrzi a halálának hetvenedik évfordulóján New Yorkban nyílt kiállítás, amely az elektromosság atyjáról szóló összes fellelhető írást tartalmazza. A zseni a világ legbogarasabb tudósainak egyike volt.

„Azon kaptam magam, hogy mániákusan be kell fejeznem mindent, amibe belekezdek. Ez nem volt könnyű. Csak egy példa: eldöntöttem, hogy végigolvasom Voltaire összes művét. Menet közben azonban kiderült, hogy száz, súlyos, egészen apró betűs kötetről van szó. De már késő volt abbahagyni. Volt olyan nap, hogy hetvenkét kávét ittam meg, de végigolvastam az összeset. Aztán megfogadtam magamnak: Soha többé…” – írta a lángész a Találmányaim című önéletrajzában.

De volt egy másik kényszeres betegsége is: időről időre hatalmába kerítette a játékszenvedély. „Még egészen fiatal voltam, amikor hosszabb-rövidebb időre kártyáznom kellett. A szüleim meg voltak döbbenve, de képtelen voltam parancsolni magamnak. Olyankor a kártya volt a mindenem. Aztán ez is elmúlt, de következett a dohányzó korszakom. Egész nap füstöltem, mint egy gyárkémény, az egészségem is ráment.”

Elbűvölte a hármas

A Budapestről Amerikába került és világhírt szerzett szerb feltaláló életének későbbi szakaszában is számos bizarr tulajdonsággal lepte, döbbentette meg környezetét, vagy éppenséggel botrányt okozott. Egyáltalán nem véletlenül tartották a mindig is titokzatos, excentrikus Teslát a bogarairól elhíresült Howard Hughes filmproducer mellett a kényszerbetegségek legtipikusabb képviselőjének.

Barátja, a Pulitzer-díjas John O’Neal mesélte róla: ha sétált az utcán, aprólékosan számolta a lépteit és „vette lajstromba” az útjába kerülő tárgyakat. Evés előtt kötelezően felbecsülte a tányérban levő leves mennyiségét, majd a csésze kávét is, de kiszámította a sült hús pontos tömegét is. A hármas szám bűvöletében élt, mellyel osztható kellett, hogy legyen minden, ami az életéhez tartozik. Így például, a Manhattan Szállodában, ahol tíz éven át, haláláig élt, ragaszkodott ahhoz, hogy a 33. emeleten legyen a szobája, a 3327-es.

Kikészült a kosztól

„Tesla betegesen félt a bacilusoktól. Szállodájának lakói közül senki sem ülhetett az ő ebédlőasztalánál, az abrosznak frissnek és mindig makulátlanul tisztának kellett lennie, az evőeszközeit sterilizálni kellett, de azért még használat előtt személyesen törölt át mindent szalvétával. Undorodott a legyektől, s ha egy is a közelében repült, azonnal felkelt az asztaltól” – írta róla John O’Neal.

Az irodájában természetesen saját mosdót is biztosítani kellett számára, naponta hússzor-harmincszor is kezet mosott, s ilyenkor a titkárnőnek minden alkalommal tiszta törölközőt kellett adnia neki. A kézfogás irtózattal töltötte el, ezért hetente új, szarvasbőrkesztyűt vásárolt, de ha valaki ráerőltette a kézfogásra, így is annyira felizgatta magát, hogy képtelen volt figyelni a beszélgetésre.

O’ Neal szerint a kórokozók iránti fóbiáját a tudós gyermekkorában átélt súlyos betegségei – két alkalommal malária, egyszer pedig kolera – váltotta ki, de hogy az igazgyöngyöktől miért undorodott, azt senki sem tudta megfejteni. Megtörtént, hogy előkelő hölggyel ült le ebédelni, de ha igazgyöngyöt vett észre rajta, felugrott az asztaltól és szó nélkül elrohant.

Nicola ötévesen megölte a bátyját?

Érdekes felfedezésre jutott dr. Vladimir Adamovics, Tesla kényszerbetegségeinek belgrádi kutatója. A zseni fóbiái egy gyermekkori trauma következményei. Nikola ötéves volt, amikor a nála hét évvel idősebb bátyja, Dane lezuhant a lépcsőn és meghalt. „Ekkor kezdődtek Tesla éjszakai rémálmai és hallucinációi, amelyeket vélhetően a halál miatti felelősségérzet váltott ki a kisfiúban.

Nem hiszem, hogy Nikola lökte volna le a lépcsőn a bátyját, de ez már soha nem is fog kiderülni. Tény viszont, hogy a tragédia hatalmas sokkot okozott a gyermek lelkében, s egyáltalán nem kizárt, hogy ezért lett a 20. század egyik legnagyobb feltalálójából a század egyik legbizarrabb személyisége is.” – írta a kutató.

További cikkek

Horror

Évekig őrizgette neje holttestét a feleséggyilkos rém

Jóslat

Nem elég a Covid, jövőre újabb halálos vírus szabadul el – állítja az időutazó

Ez is érdekelhet

nemzetisport.hu

Kép: „A te stílusod, a te szabályaid” – C. Ronaldón remekül áll a szemüveg

metropol.hu

Szörnyű hír érkezett, öngyilkos lett az ismert színész

she.life.hu

Mégis miről beszélnek a pasik, ha összejönnek sörözni?

hirtv.hu

Biden: egy Ukrajna elleni esetleges orosz támadás a második világháború óta legjelentősebb invázió lenne

beol.hu

Bejelentették a Fidesz Békés megyei képviselőjelöltjeit

nemzetisport.hu

Női kézi: az edzői stáb egyik tagja tehetett rejtett kamerákat a Metzingen öltözőjébe

origo.hu

Régiós versenyfutás zajlik a Kínából visszatelepülő gyártóbázisokért

life.hu

Csollány Szilveszter kifutott az időből: ez a beavatkozás megmenthette volna az életét

nemzetisport.hu

Női kézi: hosszabbított norvég válogatott kapusával az ETO

metropol.hu

Brutális hózápor csap le az országra, de van még egy rossz hírünk

origo.hu

Az utas kinyitotta egy furgon ajtaját a Széna téren, ami ezután jött, az igazi szégyen - videó