Elájultak a franciák a tiszaföldvári lány szépségétől

magyar
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 16. 13:00
Óriási megtiszteltetés ért egy tiszaföldvári tinédzsert. Kis Zsanettet választották a párizsi Charles De Gaulle repülőtér új terminálja reklámarcának.
Huszti Zoltán

Még ma is csak álmaiban repülhetne Párizsba a tizennyolc éves Kis Zsanett, ha egy ismerőse nem mutatja meg azt a felhívást, amit az Air France légitársaság tett közzé a Facebookon. A világ második legnagyobb repülőterének tavaly átadott terminálja népszerűsítéséhez kerestek arcokat Európából.

– Egy fotós barátnőm készített két fotót, amit elküldtem. Száz-százötven jelentkező közül kerültem be a legjobb négybe, s aztán több mint kétszer annyi szavazattal nyertem, mint a második helyezett – meséli az idén érettségizett lány, aki még két évig Martfűn tanul, hogy aztán a kereskedelem vagy a marketing területén vállaljon állást.

– Soha nem repültem még, úgyhogy a párizsi utazás előtt nagyon izgultam. A felszállás kínos volt, mert tériszonyom van, hányingerem lett és már a zacskót kerestem, de öt perc múlva szerencsére rendbe jöttem. Kint kezelésbe vett egy magyar stáb: fodrász, stylist, sminkes és a fotós Nánási Pál. Plakátokon, női magazinban és több százezres repülőtéri újságokban is találkozhatnak majd velem – mesélte Zsanett, aki beleszeretett a fotózásba.

A lány azóta jelentkezett már egy modellügynökségnél, ahol közölték: ha három centivel magasabb lenne, azonnal tudnának neki munkát adni. - Most elkezdtem edzeni, hátha tudok nyújtani magamon pár centit – nevetett Zsanett.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.