Krisztina soha nem adja fel

laptop
PUBLIKÁLÁS: 2013. július 01. 11:00
Sugárzik belőle az életkedv, pedig sok csapást mért a sors Krisztinára. Fejlődési rendellenességgel született, mégis lett három gyermeke. Januárban tudta meg, hogy rákos.
Hofmeister Zoltán

Cipővédőben, maszkban lépünk be a fővárosi László kórház kórtermébe, mert Ba­kos Tamásné Krisztina számára most minden fertőzés végzetes. Januárban derült ki, hogy leukémiás. Krisztinát sohasem kényeztette el a sors.

Fejlődési rendellenességgel született, s egyéves korában mindkét lábát amputálták térd alatt. Első születendő babáját elvesztette, majd elvált. Második házassága azonban boldog, három gyermekük született.

– Már túl vagyok a negyedik kemoterápiás kezelésen, csontvelő-átültetésre várok. Csak ez segíthet – mondja olyan természetesen, mintha csupán az időjárásról csevegnénk.

Közben befut a villamosvezetőként dolgozó férj és a három mosolygós gyermek: a 9 éves Bernadett, a 6 éves Panna és a 4 éves Tamás. Boldogan ölelik anyjukat.
Krisztina sosem gondolt arra, hogy újsághoz forduljon segítségért, egyik barátnője írt a Borsnak a sorsáról, hozzátéve: laptop híján az asszony nem tudja majd tartani a kapcsolatot a családjával és a barátaival.

– A csontvelő-átültetés után két-három hétig látogatót sem fogadhatok. Bizony, nagyon örülnék, ha lenne egy laptopom, de erre most nem futja nekünk – erősíti meg Krisztina. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.