Kisiklott egy kőolajszállító vonat a kanadai Lac-Megantic-ban, több kocsija felrobbant, harminc épület kigyulladt. A hatóságok egyelőre öt halottat azonosítottak, negyven embernek nyoma veszett.
Az öt mozdony hetvenkét tartálykocsit húzott maga után. Feltehetően a fékek romolhattak el, amikor a lejtős sínen a szerelvény elszabadult és megállíthatatlanul csapódott be a település központjába.
Tizenegy kilométeres száguldást követően érkezett meg a szerelvény a tóparti kisvárosba, a vagonok az épületekbe vágódtak, legalább öt azonnal felrobbant. A halottak száma feltehetően tovább nő majd, hiszen szemtanúk elmondása szerint volt olyan bár, ahol legalább ötvenen mulattak, és a szórakozóhely teljesen porrá égett. Sok áldozat feltehetően teljesen megsemmisült a borzalmas tűzben.
Kétezer embert kitelepítettek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.