A legjobb politikai thrillerekkel vetekszik Edward Snowden története. A menekülő CIA-alkalmazott világraszóló botrányt robbantott ki azzal, hogy nyilvánosságra hozta a Prizma fedőnéven futó megfigyelő rendszer működését.
Snowden tulajdonképpen csak megerősítette a gyanúnkat: a XXI. század embere már egy olyan mátrixban él, amelyben esély sincs az elrejtőzésre. Amelyben a hatalom centiméterre pontosan tudja, hogy alattvalói hol tartózkodnak, mit csinálnak, kivel és mit beszélnek. A Prizma (a Nagy Testvér) mindent lát és mindent hall.
Vagy mégsem? Elég csak egy pillantást vetni a szombathelyi lövöldöző Twitter-bejegyzéseire. Hitler, atombomba, fegyverek, halál – néhány kiragadott szó a zavaros gondolatokból, amelyekre elvileg a szűrőprogramok azonnal megszólaltatják a vészcsengőt. Az ámokfutó hosszú hónapok óta írt lázadásról, az élet hiábavalóságáról, az elnyomó rendszerek elleni határozott fellépésről – mégis eljuthatott odáig, hogy ne csak a kibertérben, hanem itt, a való világban is háborút indítson.
Mi történt? Csődöt mondott a Prizma? Vagy egyszerűen nincs megfelelő apparátus minden bolond, minden vérengzésre készülő őrült megfékezésére? Meglehet, hogy a Prizma nem csupán a gonosztevők kiszűrésére, a civil lakosság védelmére szolgál. Mit tippelnek: vajon a glóbuszt irányító óriásvállalatok nemet mondanának egy ilyen program szolgálataira?
Talán nem elvetendő gondolat, hogy a fogyasztói társadalmakat kifacsaró, a plázakultúrából elképzelhetetlen vagyonokat varázsoló multik igen jól profitálhatnak abból, ha pontosan ismerik célközönségük minden egyes apró szokását, óhaját. Ha beférkőznek még a gondolatainkba is. Az már csak hab a tortán, ha néhanapján egy-egy terrorista is a horogra akad.
