Elszabadult rendőrségi kisbusz ölte meg a bácsit

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 04. 20:30
Zsaruk gázoltak halálra egy 83 éves férfit. Azidős embernek esélye sem volt menekülni a kézifék és sofőr nélkül száguldó kisbusz elől.
Bors

Nem húzta be a sofőr a kéziféket - vélhetően ez okozta egy 83 éves bácsi halálát. Az eset pikantériája, hogy az idős embert egy rendőrségi kisbusz gázolta halálra. Donald Benettnek esélye sem volt menekülni a lejtőn lefelé száguldó monstrum elől, ugyanis épp egy operáción volt túl, s két bot segítette a járását - írta a Daily Mail.

A rendőröket egy zavargáshoz riasztották a parkhoz, ahol Benett is pihent és a sikeres operációját egy padon ülve fagylalttal ünnepelte fia társaságában. Miközben a rendőrök a lehető leggyorsabban próbáltak intézkedni a zavargó fiatalokkal szemben, kéttonnás járművük kézifékjét is elfelejtették behúzni.

A Ford Transit megindult a lejtőn lefele, s olyan erővel temette maga alá a bácsit, hogy az idős úr a helyszínen belehalt sérüléseibe. Az egyébként csendes, aprócska park szombaton tele volt családosokkal, így csak a szerencsén múlt, hogy nem történt még nagyobb tragédia.

Az egyik környékbeli így emlékezett a bácsira. - Donaldot mindenki csak Donald Kacsának hívta a környéken. Nem azért, mert így gúnyoltuk volna, épp ellenkezőleg. Mindenki nagyon szerette. Mindig mosolygott, a gyerekekhez pedig mindig volt egy-két jó szava és imádott sétálni - mesélte az újságíróknak egy szomszéd.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.