Volt, hogy 10 ezer forintos kölcsönért 1,7 millió forintot követelt az a három kalocsai férfi és egy nő, akiket nem csak uzsorázással, de „rabszolgatartással” is gyanúsítanak.
A banda 2005-2011 adott kölcsönt embereknek havi 100 százalékos kamatra. A gyanúsítottak a kölcsön adott néhány tízezer forint helyett több százezer forintot követeltek vissza. Akadt, aki 50 ezer forint kölcsönért 700 ezret, más 30 ezer forintra 1,5 milliót fizetett az uzsorásoknak.
A nem fizető adósokat megfenyegették veréssel, emberöléssel fenyegetőztek, időnként szamurájkardokat villogtatva.
– Az elkövetők az uzsorázás mellett gyanúsíthatóak üzletszerűen, bűnszövetségben, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás, rablás, készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel való visszaélés és jogosulatlan pénzügyi szolgáltatási tevékenység bűntett elkövetésével is – tájékoztatott a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.
A hármas pártagja, R. Zsolt, és élettársa, K. Ibolya mindemzek mellett a vád szerint hajléktalanokat csaltak haza, azzak hitegetve, hogy munkáért fizetést, lakhatást, ellátást kapnak.
Ezzel szemben elvettek tőlük mindent: iratot, bankkártyát, éheztették, verték, embertelen körülmények között tartották őket. Kétnaponta kaptak enni, istállóban aludtak.
Sőt: foglyaikat lopásra is kényszerítették; például takarmányt kellett lopniuk az állatoknak. Ha valamelyik hajléktalan megelégelte és odébb állt, felkutatták, visszavitték és felakasztással fenyegették.
A rendőrök több kardot is lefoglaltak az uzsorásoktól. A gyanúsítottak vagyonának lefoglalását is kezdeményezték, hogy a sértettek kára megtérüljön.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.