Jogi egyetemeken vélhetően tananyag lesz B. Árpád büntetőpere. Őt gyanúsították a Balotaszálláson 2008-ban történt kettős gyilkosság elkövetésével. Valaki megölt két német homoszexuális férfit, majd elégette őket.
A vádlott különféle meséket mondott a bíróságon, melyek csak igazolni látszottak a bűnösségét. Akkor döbbent rá, hogy komoly a tét, amikor másodfokon döntöttek volna arról, hogy életfogytig fegyházban marad és csak 33 év múlva szabadulhat feltételesen.
Ekkor B. Árpád elmondta az igazat. Új életet akart kezdeni egy lánnyal, és ehhez kért pénzt az idősebb némettől. A homoszexuális férfi feltétele az volt, hogy bújjon vele össze a jóképű Árpád.
Ott talált rájuk a fiatalabb, szintén homoszexuális német. Kisbaltával leütötte a párját, majd ő is ágyba akarta vinni a magyar fiatalt. A dulakodás vége az lett, hogy Árpád egy vascsővel agyonütötte őket, majd elégette a holttesteket.
A vádlottnak szerencséje volt: az őszinte vallomás után új eljárást rendeltek el. Ebben már csak erős felindulásból elkövetett emberölés miatt kapott öt év négy hónap börtönt. Tegnap Szegeden jogerős lett a döntés. A férfi előzetesben letöltötte a büntetését, így az ítélethozatal után hazamehetett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.