A legnagyobb kívánsága teljesült Brandtmüller Dávid édesanyjának, amikor év elején megcsörrent a telefonja. Megérkezett a szív, amire egy éve vártak. A pókfiún tízórás műtétet hajtottak végre. Ma már csak kontrollra kell járnia.
Kicsit büdös a fertőtlenítő, vérvétel közben zsibbad a karja és lépten-nyomon azt kérdezik tőle, jól van-e, de ennél nagyobb gondja nincs az új szívvel élő Brandtmüller Dávidnak. Január elején esett át az életmentő transzplantáción. Mint arról korábban beszámoltunk, a kisfiú Marfan-szindrómában szenved, emiatt hosszabb a keze és a lába, így kapta a Pókfiú becenevet. Féléves korában lemondtak róla. A gyógyíthatatlan betegség legjobban a szívét károsította, amit kétszer is meg kellett operálni, tavaly februárban már mozogni is alig tudott, így felkerült a transzplantációs várólistára.
– Amióta tudtam, nincs más megoldás, csak a szívátültetés, arra vártam, hogy jöjjön a riasztás. De amikor csörgött a telefon, elfogtak a kétségek. Féltem, jó lesz-e a szív, sikerül-e a műtét. Este tízkor tolták be a műtőbe a fiamat, és csak reggel nyolckor hozták ki. Az előző két operáció után tudtam, milyen érzés lesz a műtő előtt várakozni, de most biztos voltam benne, hogy ez a fiam utolsó esélye a normális életre. Az volt életem leghosszabb tíz órája – sóhajtott Varga Edit, Dávid édesanyja, miközben fiát orvosok hada vizsgálta.
– A szívvel nincs semmi gond, viszont Dávid az egyik szemére teljesen megvakult, és a járásával is vannak még problémák. Ez a következő lépés – folytatta az édesanya, aki nagyon nehéz körülmények között, egyedül neveli két fiát. Editnek az ad erőt, hogy Dávid a felnőtteket megszégyenítő módon bírja az újabb és újabb megpróbáltatásokat. Sohasem panaszkodik, pedig valószínűleg óriási fájdalmai vannak. Szigorú diétát tart, és legalább még fél évig steril körülményekre lesz szüksége. Ám Dávid elhatározta: egyszer katona lesz belőle.
