A rendőröknek esett a részeg bíró

bíró
PUBLIKÁLÁS: 2013. február 25. 18:00
Balesete után mentelmi jogára hivatkozva nem fújta meg az alkoholszondát egy mohácsi bíró Pécsen. Ügyvédjét megbilincselve vitték el a rendőrök, akiket kirúgással fenyegetett meg. Dr. E. Keve ellen ittas járművezetés vétsége miatt emeltek vádat, tárgyalása hamarosan elkezdődik.
Foris

Kétszer is megkísérelte elhagyni a baleset helyszínét dr. E. K. mohácsi bíró, aki ittasan okozott balestet a pécsi Alkony utcában még 2011 december 9-én. A bíró nagy sebességgel hajtott Pécs belvárosában, amikor hátulról belecsapódott egy ott parkoló autóba.

– Hatalmas durranásra szaladtunk ki. Próbáltam vele egyezkedni, de ő folyamatosan telefonált. Megpróbált elhajtani, de az autója nem indult, ekkor gyalog próbált menekülni, ezért rendőrt hívtunk. A fiammal tartottuk vissza a rendőrök kiérkezéséig – mondta lapunknak a balesetkor az autó tulajdonosa, aki szerint a férfi hőzöngve hadonászott a rendőröknek a bírói igazolványával, és mentelmi jogára hivatkozva nem volt hajlandó megfújni a szondát.

A bíró időközben megjelent ügyvédje is összetűzésbe került a rendőrökkel, bilincsbe verve vitték el. Az ügyvéd meg is fenyegette a rendőröket, azt kiabálta, hogy maguk ki lesznek rúgva – mondta az az autó tulajdonosa.

- A Központi Nyomozó Főügyészség ittas járművezetés vétségének gyanúja miatt rendelt el nyomozást. Mentelmi jogának felfüggesztését követően, 2012. szeptember 7-én gyanúsítottként hallgattuk ki az ügyben érintett bírót, aki elismerte a cselekmény elkövetését. A főügyészség az ügyben 2012. november 13-án ittas járművezetés vétsége miatt a Pécsi Városi Bíróságon vádat emelt – mondta lapunknak Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője. Az ügy elfogultság miatt a Szekszárdi Járásbíróságra került, ahol várhatóan tavasszal kezdődik a tárgyalás.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.