Mit sem sejtve dolgozott távol családjától Tóth Imre, amikor felesége összecsomagolt, elutazott, négy kisgyereküket új párjának szüleinél hagyta. Az asszony azóta feléjük sem nézett, de a férfi nem hagyta szétesni a családját.
Tóth Imre azt hitte, kiejti a telefont a kezéből. A vonal végén egy ismeretlen beszélt, aki arról tájékoztatta a férfit, hogy mind a négy gyermeke két hete nála van elszállásolva, amennyiben úgy gondolja, esetleg elvihetné őket. Kiderült, hogy a gyerekeket a felesége új párjának szüleinél hagyta. Imre azonnal értük ment, de a probléma ezzel még nem oldódott meg.
– Minden akkor kezdődött, amikor eladtuk a budafoki lakásunkat, mert nagyobbat szerettünk volna – magyarázta a Borsnak Imre. – Rossz befektetést csináltunk, albérletekbe kényszerültünk. Folyamatosan dolgoztam, ingáztam az otthonom és a munkahelyem közt. Két-három hetente tudtam csak hazamenni egy-egy hétvégére. Nem csodálom, hogy a nejemtől fokozatosan elhidegültünk. Júniusban már tudtam, hogy a feleségem, Móni mással jár. Szép csendben megbeszéltük a válást, úgy volt, hogy az új párjával Budapesten keresnek albérletet, s odaköltöznek a gyerekekkel. Aztán jött a telefonhívás… Nem akartam hinni a fülemnek. Hogy tehetett ilyet a nejem? – csóválja a fejét Imre.
Az apa ingázni a továbbiakban nem tudott, fővárosi albérletre pedig nem tellett. Fennállt a veszélye annak, hogy a négy gyerek, a tízéves Krisztián, a kilenc éves Zoé, a hatéves Márton, és a másfél éves Anita állami gondozásba kerül. Mindent megpróbált, végül a törökbálinti Don Bosco Családok Átmeneti Otthonában találtak menedékre. A családgondozók segítettek neki munkát találni, s belerázódni a kisgyerekes mindennapokba. Imre ma már ügyesen látja el gyermekeit, bármelyik rutinos anyuka megirigyelhetné. Beszélgetésünk alatt gyakorlottan pelenkát cserél Anitán, gyümölcsöt hámoz Zoénak, és még a fiúkra is tud figyelni.
– Talán a legnehezebb része, hogy türelmes maradjon az ember, amikor mind a négyen mást akarnak – nevetett Imre.
– A karácsonyunk csendesen telt, együtt voltunk. Móni telefonált, kérdeztem, meglátogat- e minket, de nem válaszolt, s nem is jött. Jól megvagyunk így mi öten, és remélem a következő karácsonyt már saját fedél alatt töltjük. Mindent megteszek, hogy így legyen.
