Megszólaltak a magyar sztárügyvéd prostijai

Amerika
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 07. 15:15
Egy hét alatt akár négymilliót is zsebre tehetnek azok a lányok, akiknek egy magyar sztárügyvéd segített kimenni Amerikába. A nők prostituáltként dolgoznak kint, az ügyvéd pedig minden kiskapura felhívta a figyelmüket.
Bors

Trükkökkel is segít kerítőjük az Amerikába kijáró örömlányoknak. A Bors tegnapi számában írtunk arról az ügyvédről, aki hosszú ideje lányokat küld Amerika nagyvárosaiba, ahol prostituáltként egy hét alatt akár négymilliót is zsebre tehetnek. A férfi birtokunkba jutott levelei alapján abban is segít „munkatársainak”, hogyan jutnak be legkönnyebben az országba, miként dolgozhatnak feketén.

– Egy nyomtatványt kér, és azt, hogy egy napra foglaljunk le szállást. Hotelnevet, címet is ad, tízezerért van szoba. A nyomtatványon a szobafoglalást és a járatszámot fel kell tüntetni, így két éven át ki lehet járni, háromhavonként megszakítva a kint tartózkodást – ismertette a feltételeket lapunkkal az a lány, aki rendszeresen jár a tengerentúlra.

„A lényeg, hogy három hétre vedd meg a jegyet, turistáskodni jössz ki, ha kérdezik, miért egyedül, akkor a barátnőd jön utánad két nappal!” – igazítja el az ügy­véd levélben a lányokat. „Az útra visszafogottan öltözz, a bőröndben ­se­géd­eszközök, gyanús cuccok ne legyenek!”

– Amerika legtöbb tagállamában a prostitúció nem bűncselekmény, a prostitúciót elősegítő tevékenység azonban kint és itthon is az – mondta lapunk kérdésére dr. Mester Csaba ügyvéd.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.