Ciki: máris eltemették Busht

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 01. 18:00
Kínos bakiba futott bele Németország egyik legnagyobb hetilapja. A Der Spiegel online felületén ugyanis véletlenül megjelent egy gyászhír, amelyben mély szomorúsággal tudatták George H. W. Bush volt amerikai elnök halálát. Az elnök állapota épp a napokban javult.
Bors

Máris eltemették George H. W. Bush korábbi amerikai elnököt, legalábbis a német Der Spiegel munkatársai. A lap honlapján ugyanis megjelent egy gyászjelentés, amelyben tudatták: az expolitikus hosszú betegség után elhunyt. Az igazság ezzel szemben az, hogy Bush - aki hetek óta kórházban fekszik - épp nemrég lett jobban és már ki is engedték az intenzív osztályról.

A megemlékezésben - amely mindössze néhány percig volt olvasható - színtelen politikusnak titulálták az elnököt, aki csak fia, George W. Bush kétbalkezes kormányzásának köszönheti mai pozitív megítélését.

A Spiegel szinte azonnal törölte a bejegyzést, majd sűrű bocsánatkérések közepette próbálta magyarázni a dolgot. Az újság szerint technikai probléma miatt kerülhetett ki a cikk.

A 88 éves politikus környezetéből egyelőre nem reagáltak a kínos botrányra.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.