Iszkaszentgyörgy összes hirdetőtábláján, plakátján egy ember arca és neve szerepel: Kovács Balázsé.
A 18 éves fiú ugyanis december 13-án titokzatos körülmények között eltűnt. Mint minden reggel, aznap is iskolába indult, de már soha nem érkezett meg. Aggódó barátai, osztálytársai településszerte és Székesfehérváron is kifüggesztették a mosolygós fiú fotóját.
A faluban az a szóbeszéd járja, hogy a srác egy titkos szekta befolyása alá került, de konkrétumokkal senki nem tud szolgálni, és a szülők sem észleltek semmit, ami erre utalt volna.
– Délután a barátnője szalagavatójára volt hivatalos, de nemhogy oda, már az iskolába sem ment be – mondja szomorúan a Borsnak a fiú édesapja, Árpád. – Utoljára Székesfehérváron mérték be a telefonját, oda járt iskolába, de aznap már elérhetetlen volt.
A rendőrség a honvédség segítségével az ünnep előtt átfésülte a sárpenteli erdőt, de a keresés nem járt eredménnyel.
Balázs fiatal kora ellenére már komolyan gondolt a jövőjére, példás tanuló.
– Előrehozott érettségit tett le két tárgyból, kitűnő tanuló, az iskola neki az első – folytatta az apa. – Komoly tervei vannak, a Pécsi Tudományegyetemre vagy Budapestre szeretne járni. Ezért is foglalkoztatta őt a mostani felsőoktatási helyzet, szeretett volna eljutni az egyik tüntetésre. Csak arra tudok gondolni, hogy valamelyikre felment. De hogy ezután mi történt, az számunkra is rejtély – tárja szét a karját keserűen Árpád.
A fiút eltűnés miatt körözik, az ország összes rendőre őt keresi.
– Biztos vagyok benne, hogy nem tervezett szökést: nem vitt magával telefontöltőt, pénzt, kontaktlencse-folyadékot vagy szemüveget, amelyek elengedhetetlenek a számára. Sokan azt mondták, az viselte, meg, hogy négy hónapja nemzetközi kamionosként dolgozom, mert kell a fedezet a gyerekeknek az iskolára. Ám ez nem igaz, közös döntés volt. Amennyit csak tudok, a fiammal vagyok, volt, hogy az úton is elkísért, jól érezte magát. A családdal jó a kapcsolata, stabil barátnője és számtalan barátja van – sorolja Árpád, aki csak annyit szeretne tudni: fia él és egészséges.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.