Az egyik legmeghatóbb történetről egy ázsiai oldal számolt be. A lap úgy értesült, egy Hong Kong-i vágóhídon egy bika elkezdett sírni és remegni, mert tudta, meg fog halni. Könnyeket is ejtett, amitől még a halálhoz szokott vágóhídi munkások szíve is kifacsarodott. Ezért összedobták az állat árat és megmentették. Most szerzetesek gondoskodnak a róla.
Az angliai Dartmoorban egy csontsovány póni és kicsinye hónapokig kóborolt a mocsaras vidéken. Ez a kanca nem sírt, hanem iszonyúan kimerült volt, mire egy farmhoz ért. Miután meglátta az embereket, kilehelte a lelkét. A szakértők szerint az állat a szülői önfeláldozás mintaképe, hiszen addig tartotta magát, amíg biztonságban nem tudta a csikót. A kölyke túlélte a túrát, és napról napra erősebbé vált, most már „csak” anyja elvesztését kell az állatvédők szerint feldolgoznia.
Szintén Kínában történt az a csoda, amiről a helyiek is csak sírva képesek beszámolni. Két szerelmes kutya játszott az autópálya mellett, amikor a szuka felment az útra, ahol elcsapta egy autó. Társa hat órán át próbált bele életet lehelni: nyaldosta, bökdöste, átölelte, hátha feléled. Amikor elfáradt, melléfeküdt. A helyi hentes szerint az eb könnyezett is, annyira bántotta, hogy elveszette társát. Hogy hova ment ezután, nem tudni.
Átvette gazdája betegségét
A kutyák, ha kell életüket is adják azért, hogy szeretett gazdájuk megmeneküljön. Erre idén egy kazahsztáni férfi ebe volt a legszomorúbb példa. A gazdi ugyanis öngyilkos akart lenni, ezért megivott egy üveg vodkát, majd ráfeküdt a vonatsínekre. Kutyája vele tartott, és miután elájult a piától, jött a szerelvény. A kutya lehúzta a sínről az eszméletlen férfit, aki túlélte a kalandot, az állatot viszont elütötte a vonat.
Egy másik kutya úgy mentette meg a gazdáját, hogy felhívta a 911-et. 8 hetes korától a férfi arra tanította az állatot, ha rosszul van, fogával hogyan tudja megnyomni a telefon gyorshívó gombját. Stalnaker oda ugyanis a segélyhívó számát programozva be. Amikor agyérgörcsöt kapott, az állat azonnal a telefonhoz sietett. Mire kiértek a mentők már eszméletlen volt, de időben érkeztek, így a kutyának hála meg tudták menteni az életét.
Egy lengyel család németjuhásza viszont olyat tett, amiért a család örökké hálás marad az állatnak. A kutya legjobb barátja, a 15 éves Daria Palotáról miután kiderült, hogy leukémiás a kutya is lebetegedett. Goldiról megállapították az állatorvosok, hogy rákos, viszont a diagnózissal egyidőben a kislány állapota javulni kezdett. „Tudom, hogy sokan nevetnek ezen, de szerintem a kutya átvette a gyerekem betegségét. Én hiszek benne, mással nem tudom megmagyarázni ezt a csodálatos gyógyulást” – mondta a helyi lapoknak a kislány anyja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.