A Bors az ügyet jól ismerő forrásból részleteket tudott meg Bence nevelőanyja, P. Erika vallomásáról. Eszerint az asszony elismerte, hogy nem volt messze a gyermektől a gyilkosság idején, azt azonban tagadja, hogy végignézte Bence kegyetlen kivégzését.
– Ügyfelem nem vett részt tevőlegesen a gyilkosságban, és nem nézte meg, ahogy megölik Szita Bencét – nyilatkozta lapunknak Berlik Zoltán, P. Erika kirendelt ügyvédje. A jogász azt az információnkat, hogy a nő ott volt a helyszínen, amikor a gyanú szerint az 57 éves B. József végzett a kisfiúval, nem kívánta kommentálni.
Az asszony először tagadta részvételét a bűncselekményben, kedden azonban kirendelt ügyvédje szerint részletes, feltáró vallomást tett. A sonline.hu értesülése szerint P. Erika a gyilkosság napján több pénzügyi szolgáltatótól is megpróbált háromszázezer forint kölcsönt felvenni. Úgy tudni, a két hajléktalannak kétszázezret ígért a gyermek megöléséért.
A gyilkosság mindhárom gyanúsítottja tagadja, hogy ő ölte volna meg a kisfiút. A sonline.hu úgy tudja, K. József tegnap a rendőröknek helyszíni kihallgatásán azt mondta: ő csak hangokat hallott, nem látta, mi történik. Ugyanakkor – információink szerint – a nyomozásban részt vevő szakemberek azt valószínűsítik, hogy a két hajléktalan férfi és a nő úgynevezett akarategységben követte el a gyilkosságot. Ez azt jelenti, hogy egyikük sem távol várakozott, mindhárman tudtak arról, hogyan kínozzák halálra a kisfiút.
A 11 éves Szita Bencét október 29-én ölték meg, holttestét a rendőrök múlt szombaton találták meg. A rendőrség a fiú nevelőapjának volt élettársát, a gyerek eltűnését korábban bejelentő 47 éves P. Erikát és két kaposvári hajléktalan férfit, az 57 éves B. Józsefet és a 41 éves K. Józsefet gyanúsítja az előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkossággal. Az asszony Bencében látta az okát annak, hogy nem tud együtt élni Gyöngyi Sándorral, a kisfiú nevelőapjával.
Magyarázkodtak a hajléktalanszállón
Disznóölésen voltunk – ezt írta a Szita Bence megölésével gyanúsított B. József és K. József annak a hajléktalanszállónak a füzetébe, ahol elfogásukig laktak. Így akartak egymásnak alibit igazolni és megmagyarázni, miért sáros, véres ruhában mentek vissza a szállóba.
– Azzal állított be B. József este kilenc után húsz perccel, hogy csak átöltözik, mert a barátnőjénél voltak disznóvágáson – nyilatkozta a kapos.hu újságnak a szálló igazgatója, Gulyás János. Senki nem kételkedett abban, hogy B. József igazat mond.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.