A cseh gyártó immár az Octavia modellcsalád második generációját koptatja. Az alsó középkategóriás autó megjelenésében talán nem hozza a megdöbbentő szépséget, a modell inkább a praktikumra és a remek ár–érték arányra épít. A második generációban már a hátsó ülésen ülőknek is elfér a lábuk, miközben a csomagtartó méretéből adódóan továbbra is alkalmas a bálnák hazafuvarozására.
Vajon melyik fogy a legjobban?
A karosszériaváltozatok közül magasan az ötajtós változat vonzza a legtöbb érdeklődőt, bár a családok számára mindenképp alkalmasabb lehet a kombi változat.A Volkswagen csoport minden modelljét ellátja a konszern legkorszerűbb motorjaival, így az Octaviában is széles választék érhető el. A statisztikák szerint a dízelek vezetnek, hiszen az eladott autók felét az 1,6 TDi erőforrással helyezik forgalomba, míg a középáras 1,4 TSI (turbó benzines) alig egyharmadért áhítozik.
A felszereltség terén hozza csak igazán zavarba a vásárlót az Octavia. Nem kevesebb, mint nyolc közül választhat mindenki magának. A legkedveltebb a „clever” felszereltségi szint, amelynél az extrák listája igen hosszú. Ez persze egy kicsit a marketing része is, hiszen más cégek ritkán sorolják a felár nélküli extrák/szériafelszereltség sorába az ablaktörlőt vagy a kürtöt. A „clever” szintre a vásárlók nyolcvan, míg az elegancra nagyságrendileg húsz százaléka szavaz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.