A kalocsai érsekség portáján adta fel magát tegnap egy véres ruhájú férfi, aki nem sokkal korábban nyakon szúrta elvált feleségét és a lányukat az utcán. A bűncselekmény súlyától szemmel láthatóan megtörve, sírva mondta el a portásnak, hogy mit követett el, majd telefonált. Azzal a tudattal, hogy a rendőröket hívja a 107-en, idegességében azonban mellétárcsázott és a 104-re, a mentőkhöz futott be a hívás.
– Minket a mentőszolgálat tájékoztatott délután arról, hogy a kalocsai Kossuth utcán valaki megszúrt egy 31 éves nőt és vele lévő 13 éves lányát. Az asszony életveszélyes, a lánya könnyebben sérült állapotban került kórházba – mondta Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A mentősöket járókelők riasztották a Kossuth utcából, ahol azonban már csak a vérző nőt találták meg. A kislányt ugyanis időközben valaki autóval bevitte a kórházba. A mentők megkezdték az asszony ellátását, amikor befutott a tettes telefonja, ők tájékoztatták a rendőröket. A járőrök a megjelölt helyen találták a késelő apát és őrizetbe vették.
A nőt megműtötték: a kés a nyaki verőerét sértette meg, azaz csupán a véletlenen múlt, hogy életben maradt. A kislány állapota viszonylag jónak mondható.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.