Góllövő cípőt tervezett a magyar zseni

adidas
PUBLIKÁLÁS: 2012. szeptember 22. 08:45
Oroszi László nagy álma, hogy az ő találmányával jusson ki a világbajnokságra a magyar futball-válogatott. A feltaláló állítja: aki az ő cipőjében rúgja a labdát, még abból a lövésből is gól lesz, ami addig mellément.
Huszti Zoltán

A világ legjobb focicipőjét a világ legjobb irányítósávjaival látná el Oroszi László. Az Adidas ellen perben álló feltaláló most már csak az új találmányával akar foglalkozni. Miként a Bors megírta, a feltaláló azért áll perben tíz éve a céggel, mert szerinte ellopták a szabadalmát.

– Mivel a világcég nem adott be fellebbezést, benyújtottuk a kártérítési keresetünket, de nem tudom, mennyi pénzre számíthatunk. És nem is akarok már ezzel foglakozni. Csak az új találmányom érdekel, az irányítósávos cipő továbbfejlesztett változata, amire már megszereztük a szabadalmi oltalmat – mondta László. Új találmányának a lényege, hogy a cipőkre egyéni kívánság szerinti irányítósávokat vigyenek fel.

– Másmilyen elvárása lehet egy csatárnak, aki a sorfal mellett akarja eltekerni a labdát, és másmilyen egy kapusnak, aki minél magasabbra és messzebbre akarja elrúgni a lasztit. Olyan, személyre szabott cipőket is el tudok készíteni, hogy ha valaki rendszeresen fölé rúgja a labdát, ezután ugyanazzal a technikával és beidegződéssel lefelé irányuljon a lövése. Ez legalább olyan forradalmi változást fog hozni a futball világában, mint annak idején a csavaros stopli – állította a váli feltaláló.

Amíg a tesztelési idő tart, vagyis még egy hétig bárkinek ingyen megcsinálja a cipőjét. – Várom a Magyar Labdarúgó Szövetségtől is a cipőket, hogy teszteljék a játékosok. Tudom, hogy ha egyszer kipróbálják, csak ilyenben akarnak majd játszani, mert a jót könnyű megszokni. Elsősorban a hazai labdarúgás felemelkedését szeretném elérni, és megérni, hogy a mieink kijussanak a világbajnokságra – árulta el nagy álmát Oroszi.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.