Találkoztak a sofőrrel az érdi ikrek szülei

szülők
PUBLIKÁLÁS: 2012. július 23. 13:00
Sokkolta az ikercsecsemők szüleit, hogy lehetséges felelősként emlegették őket. Jogi képviselőjük szerint a műszaki szakértői vélemény alátámasztja, hogy a gázoló vétett végzetes hibát.
S. D.

Még mindig borzasztó állapotban vannak az érdi gázolás három hónapos áldozatainak, Veronikának és Viviennek a szülei, tudta meg a Bors. – A baleset körülményeit vizsgáló eljárás minden mozzanata súlyos teher számukra, minden tanúkihallgatás egy rémálom – árulta el a Borsnak dr. Kozma Tamás, a házaspár ügyvédje. – Próbálják a lehető legtöbbet tenni azért, hogy tisztázódjanak gyermekeik halálának körülményei. Az ügyben elkészült a műszaki szakértői vélemény.

A sajtóban vasárnap megjelent információkat - amelyben szakvéleményekre hivatkozva állítja a szülők vétkessége kizárható - a sofőr ügyvédje cáfolta. – Őszintén, megértően, de tiszta lelkiismerettel osztozik ügyfelem a szülők gyászában – szögezte le dr. Tóth István, a 63 éves gázoló hölgy ügyvédje a Borsnak.

– A rendőrségi bizonyítási kísérleten a szülők és ügyfelem személyesen találkoztak. Nem éreztem a szülők részéről sem haragot, sem számonkérést. A baleset során vitathatatlan és objektív nyomok maradtak hátra, amelyek nem támasztják alá dr. Kozma Tamás kollégám nyilatkozatát. Ügyfelem továbbra sem tartja magát felelősnek a balesetért, én pedig egyetértek álláspontjával –húzta alá a jogi képviselő. Dr. Kozma Tamás szerint viszont a szakértői vélemény nem cáfolja a szülők állítását. A felelősség megállapítása a bíróságra vár. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.