A győztes Molnár Dalma most fejezte be első évét matematika szakon az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen. – Erre a versenyre tudatosan készültem – mesélte a királynő a Borsnak.
– Balettintézetis voltam négy évig, majd a gimnáziumi évek alatt a Talentum Táncművészeti középiskolába is jártam. Sokáig kérdéses volt, melyik irányba induljak, de a nőies formáim kialakulása miatt egy idő után a balerina álmaimról le kellett mondanom, és maradt a másik nagy szerelem, a matematika. Tavaly, az érettségi előtt az interneten követtem ennek a versenynek az eseményeit.
Elhatároztam, ha bejutok az egyetemre, akkor szerencsét próbálok. A döntőbe jutás volt a célom, de titokban számítottam rá, hogy a dobogóra is felállhatok. A táncos múlt hozhatta a nekem ítélt „Legszebb láb” díjat, édesanyámtól örökölt génjeim pedig a koronát.
A férfiak versenyében a győztes Takács Gábor, aki a Budapesti Műszaki Egyetemen tanul és műszaki menedzsernek készül.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.