Párnacihákra hajt a magyar állam

dugipénz
PUBLIKÁLÁS: 2012. május 30. 10:00
Tévéreklámokkal is ösztönzi a lakosságot a magyar állam, hogy banki betétek helyett inkább állampapírokba fektessék megtakarított – akár az otthon, párnacihában tartott – pénzüket. A szakértők szerint kérdéses az akció sikere.
Bors

 

Több mint százmillió forintot fordít az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) arra a reklámkampányra, amellyel a lakosság körében próbálják ösztönözni az állampapír-vásárlási kedvet, ezzel is javítva a költségvetés helyzetét. Így nem véletlen, hogy a film alapkoncepciója: az állampapír- vásárlás egyben az összetartozás kifejezése is. Nagy kérdés azonban, hogy lesz-e a kampánynak eredménye.

Bár az ÁKK szerint idén eddig nyolcvanmilliárd forinttal nőtt a lakossági állampapír-állomány, Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke szerint ez elenyésző összeg. És valóban: a lakosságnak kínált féléves, 7,5 százalékos kamatozású kincstárjegyek mindössze ötödét jegyezték le eddig.

– Az akció a párnacihában, otthon tartott összegeket még nem mozgatta meg, márpedig az nem lenne kis tétel – magyarázta a Borsnak a szakember. – Az otthon készpénzt kuporgatók egy része sem a bankokban, sem az államban nem bízik, nem is tesz különbséget közöttük. De akadnak, akiknek nem adózott jövedelemből származnak a megtakarításaik. Ők nem akarnak megjelenni a pénzükkel, hiszen vagyonosodási vizsgálatot kockáztatnának. Számot kellene adniuk arról ugyanis, hogy az állampapírra fordított összeget honnan szerezték és adóztak-e utána. S talán a legfontosabb: a magyarok pénzügyi kultúrája alacsony, a többség azt sem tudja, mi a különbség a bankbetét és az állampapír között.

Pedig az állampapír valóban többet hoz, mint a bankbetét, és biztonságosabb is – állítja Vadász Iván, egy másik adószakértő. Ezt azonban Zara vitatja, mondván: a bankbetéteket is az állam szavatolja és a kamatkülönbség sem mindenhol jelenik meg.   

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.