Zalán – mint arról korábban beszámoltunk – Ewing szarkómában szenved. Ez a csontrák egyik legagresszívebb fajtája. A kisfiú pont egy éve kapott új csontvelőt. Szeptemberben eltávolították bal állkapcsának a nagy részét. – Rendszeresen jártunk kontrollra, úgy tűnt, Zalán végre meggyógyul – mesélte az édesanya, Ajmal-Papp Csilla a Borsnak. – Március 1-jén még semmi baja nem volt, 12-én CT-re kellett mennünk, mert óriásira dagadt az arcának a bal oldala. Én először középfülgyulladásra gyanakodtam, de a rémálmunk vált valósággá: kiújult a betegsége. Azonnal elkezdték a kemoterápiát, még két blokk van hátra. Egy blokk három napot jelent. Ha majd felerősödik, az eddigieknél is nagyobb, egész napos műtét vár a kisfiamra. A bal oldali járomcsont mögötti lágy részeket szinte teljesen ki kell venni.
Csilla már abban reménykedett, hogy végre dolgozhat, mert nagyon nagy szükségük van a pénzre, de most ismét minden percét kisfiával tölti. Abban bízik, hogy a műtét sikeres lesz, és a daganatot teljes egészében ki tudják venni az orvosok. Utána a kis hősre sugárkezelés vár. – Ha a Daganatos Gyermekekért Alapítvány nem támogat bennünket, már az utcán lennénk – mondta könnyeit törölgetve Csilla. Sok apró segítséget, támogatást kap a környezetében, de erre szüksége is van. – Nem adjuk fel a fiammal a harcot az életéért! Szeretném őt felnőni látni – tette hozzá az édesanya.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.