Kidolgozatlan ötletek Gyurcsány asztalán

politika
PUBLIKÁLÁS: 2009. január 27. 10:00
A gazdasági válság közepén gőzerővel megy az ötletelés, miként lábalhatna ki a gazdaság az egyre mélyülő válságból. Felfüggesztett kamatadó, átmeneti hitel - csak néhány a napokban felvetődött legkülönbözőbb javaslatokból. Mi valósítható meg belőlük? Erről kérdeztük az ötletgazdákat, illetve Németh György szociológus-közgazdászt és Nyers Józsefet, az Ecostat konjunktúra-kutatások igazgatóját.


- Függesszék fel a kamatadót egy-két évre




– A kormány nyújtson átmeneti időre segítséget azoknak, akiknek a növekvő törlesztőrészletek miatt veszélybe került lakásuk.




– A fogyasztási adók növelése


Az adóemeléssel párhuzamosan a bérből és fizetésből élők jövedelemadóját mérsékelné.




– egy többpárti munkacsoport által létrehozott szervezet szerint az állam megvásárolná a fizetésképtelenné vált tulajdonosok lakásait, és bérlakásként bocsátaná az érintettek rendelkezésére



– Zároltatni kell a válságért felelős elit vagyonát, és azonnali társadalmi összefogást és megmozdulást hirdetnek a kormány megszorító intézkedéseivel szemben




– A nagy beruházások leállítása


Bors
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.