Borulátó beszédet mondott Sólyom

politika
PUBLIKÁLÁS: 2009. január 02. 09:30
Szokásos újévi beszédében Sólyom László államfő tanácsokkal szolgált: szerinte belátóbban kell beosztanunk időnket, pénzünket. A politológus szerint pedig minden eddiginél jobban kritizálta a kormányt.
Gyurcsány: a változás mindannyiunkon múlik
Közleményt adott ki a miniszterelnök is az újév alkalmából. Gyurcsány Ferenc ebben azt írja: a politikusoknak támogatniuk kell az összefogást, az ország nem a pártok és a politikusok ügye, hanem a nemzeté. A gazdasági világválság következményei sokak biztonságát, nyugalmát, mindennapi megélhetését veszélyeztetik, ezért ezt minden erővel csökkenteni kell - állapítja meg a kormányfő, aki szerint az "új helyzetet nem lehet a régi eszközökkel kezelni". Ahogyan a megváltozott viszonyok között a családok sem tehetik meg, hogy a régi módon intézik ügyeiket, úgy a politika sem elégedhet meg a régi klisékkel, minden politikus azzal teheti a legtöbbet a hazájáért, ha nem azt nézi, mivel gyengítheti, támadhatja a másikat, hanem azt, hogy mivel erősítheti és támogathatja az összefogást - áll a közleményben. A szükséges változtatások mindegyike arról szól, milyen országot hagyunk hátra gyermekeinknek. Ez pedig mindannyiunkon múlik. Ezért mindez nem a pártok vagy a politikusok ügye, hanem az országé, az egész nemzeté - fogalmaz Gyurcsány Ferenc.




Bors
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.