A legérdekesebb és legszebb betlehemi jászolokból nyílt kiállítás

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2022. december 16. 12:16

A kiállítás ma már egyre színesebb és látványosabb - ezt az elmúlt évek során úgy érték el a szervezők, vagyis a Magyar Kézművességért Alapítvány tagjai, hogy a betlehemi jelenetet vagy annak szereplőit ábrázoló művek mellett olyan alkotásokkal bővítették a palettát, amelyek a betlehemezés népszokásait örökítik meg, a betlehem mának szóló üzenetét fogalmazzák meg. A lényeg, hogy a tárlaton látható kiállítási tárgyak kapcsolódjanak az adventi-karácsonyi ünnepkörhöz és meghittebbé, ünnepibbé és egyedivé tegyék az otthonunkat, asztalunkat, karácsonyfánkat vagy éppen az öltözékünket.

Simon Edit, a Goldmark Károly Kerámiaműhely vezetője, keramikus, fazekas népi iparművész, Mindenki eljött című alkotása Forrás: MTI/Kovács Attila

A Betlehemi jászol kiállítást egyébként immár 29. alkalommal rendezik meg, és idén újra a Szent István Bazilika Lovagtermében lelt otthonra.

Az eseménysorozatot 1994-ben a római 100 jászol nemzetközi kiállítás mintájára indították el, amelyre hazánk 1993-ban kapott először meghívást. A kiállításokkal egyúttal a ciszterciek által az 1940-es években kezdeményezett betlehem-készítő mozgalom hagyományait is ápolják - olvasható a Bazilika.biz oldalán.

Garamvölgyi Adrienn gyékény-, csuhé-, szalmafonó, Angyali üdvözlet című alkotása Forrás: MTI/Kovács Attila

A pályamunkákat ezúttal is népi iparművészekből és néprajzkutatókból, valamint a Ciszterci Egyházközség képviselőiből álló zsűri bírálta el. A zsűri tagjai elsősorban a művészi érték, eszmeiség, esztétikai megjelenés és technikai kivitelezés alapján döntöttek az alkotásokról, az amatőr pályázók esetében a készítők életkorát és személyét is figyelembe véve. Értékelték az új ötleteket, új technikákat, a téma új megközelítéseit, a kísérletező kedvet is.

Fejes Péter kézműves, Betlehem faistálló című alkotása Forrás: MTI/Kovács Attila

A zsűri végül 121 pályázó összesen majdnem 170 munkáját fogadta el. A munkákat a mai napról, vagyis december 16-tól egyészen 2023. január 8-ig nézhetjük meg, reggel 9-től 17:30-ig a Bazilika Kincstár-Kilátó jegyével.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.