A síszezonban a külföldieknek sem kell fizetni a PCR-tesztért Ausztriában

tél
PUBLIKÁLÁS: 2021. október 05. 12:18

Ausztriában március végéig ingyenesek maradnak a koronavírustesztek – írja az MTI az osztrák egészségügyi minisztérium hétfői belejelentése alapján. Az ingyenes koronavírustesztek finanszírozásáról kedden döntenek a parlament egészségügyi bizottságában. Ezek azok a tesztek, amelyeket ún. tesztutcákban, munkahelyeken, iskolákban, illetve adott települések önkormányzatainak szervezésében szakavatott egészségügyi személyzet végez.

Az ingyenes tesztutcákba előre kell foglalni helyet és időpontot, ehhez itt talál listát tartományonként. Ugyanakkor a gyógyszertárakban kapható ingyenes,

otthon elvégezhető gyorstesztek már csak október végéig állnak térítésmentesen rendelkezésre.

Az egészségügyi tárca hétfői közleményében rámutatott: az elmúlt hetekben a minisztérium szakértők bevonásával intenzíven foglalkozott a koronavírustesztek ingyenességének vizsgálatával, és végül a folytatás mellett döntöttek. Továbbra is folyamatosan kiértékelnek minden járványügyi intézkedést, beleértve a tesztek vizsgálati módszereit is, és ezeket szükség esetén a helyzethez igazítják.

Lavanttal üdülőrégiója, Koralpe síterepe Forrás: liggraphy / Pixabay

Az ingyenes tesztek finanszírozása valójában októberben járt volna le. A széleskörű ingyenes tesztek mellett az szól, hogy a több szűrővizsgálat jobb áttekintést ad a fertőzés folyamatáról, ellene pedig, hogy gátolhatja az oltakozási hajlandóságot. Vagyis, amíg ingyenesek a tesztek, sokan inkább ezt választják az oltás helyett.

Ausztriában az elmúlt 24 órában 1404 embernél igazolták újonnan a vírusfertőzést, a járvány kezdete óta 750 229 pozitív esetet regisztráltak. A kórházban ápoltak száma jelenleg 824, az intenzív kezelésre szorulók 220-an vannak. A Covid-19 szövődményeibe az elmúlt napon nyolcan haltak bele, a járvány halálos áldozatainak száma így 11 034-re emelkedett. A betegségből felgyógyultak száma 718 879.

FFP2-es maszk, 3G-szabály és ingyenes tesztutcák

Idén télen már nem csak a helyieket várják Ausztria sípályái. Az ország szeptember közepe óta a három szintes modellt alkalmazza a koronavírus-járvány elleni óvintézkedések kapcsán. Ezek szigorítása vagy lazítása az aktuális koronavírus-helyzet függvényében lép életbe – jelenleg az intézkedések 1. szintje alkalmazandó. A téli szezonra és egyben a magyar turistákra is vonatkozó legfontosabb szabályokat ebben a cikkünkben gyűjtöttük össze.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.