A világhírű, koppenhágai Noma étterem munkásságáról és különleges, természetközeli fogásairól már több ízben is írtunk itt az oldalon. 2008-ban arról számoltunk be, hogy megkapta a 2. Michelin-csillagát, és arról is hírt adtunk, hogy miként került 2010-ben, majd 2011-ben, 2012-ben és 2014-ben a világ 50 legjobb éttermét felsorakoztató lista élére.
Éppen ezért nehéz felfogni, hogyan nem kapta még meg a harmadik csillagát a Michelin bíráitól. Hiszen a kritériumokat évről-évre mind betartja, és a törzsvendégek szerint a háromcsillagos étterem definíciójának is megfelel, ami azt mondja ki, hogy "Kivételes konyha, amely megér egy külön utazást!"
De bármilyen kétségei is voltak a Michelinnek, 18 éves fennállás után, és két csillaggal a háta mögött, a Noma szeptember 13-án végre megkapta a harmadik Michelin-csillagát is - olvasható a FoodandWine oldalán.
A kalauz hétfőn jelentette be, hogy az online megjelent Michelin Guide Nordic Countries 2021-es kiadásában két, háromcsillagos étterem is helyet kapott. Az első, Esben Holmboe Bang séf oslói Maaemo nevű étterme, ami ugyanazzal a három csillaggal tért vissza, mint amivel 2019-ben bezárt, majd új helyre költözött. A második pedig a Noma lett. Instagram oldalukon így kommentelték a három csillagot: "Megtörtént a lehetetlen!"
A természetközeliségével hódító, és az ételekhez holisztikus gondolkodással közelítő Noma a köszönetnyilvánítás során sem hazudtolta meg önmagát. A három csillag alatt köszönetet mondtak mindenkinek, aki a segítségükre volt az elmúlt időszakban is: "Számunkra ez egy olyan eredmény, ami megerősíti azt a tényt, hogy Koppenhága az a hely, ahol egy étterem igazán ki tud teljesedni. Köszönjük vendégeinknek az elmúlt 18 évben nyújtott támogatást, együttműködő partnereinknek - a gazdáknak, a borászoknak és a kistermelőknek a kitartást. Mindenki része volt ennek a műveletnek, volt és jelenlegi kollégáink egyaránt."
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.