A gyurgyalag az egyik legszínpompásabb madárfajunk. Hasa és mellrésze kékeszöld, dolmánya és feje gesztenyebarna, vállfoltja és torka aranysárga. A dél-afrikai telelőhelyeiről április végén, május elején érkezik vissza. A Körös-Maros Nemzeti Park Cserebökény részterületén rendszeresen költ 15 pár gyurgyalag - derül ki az intézmény honlapjáról.
Telepesen fészkel, lösz- és homokfalakban, homokbányákban, csatornák, mélyebb árkok falában alakítja ki a költőüregét. Az üreg hossza a két métert is meghaladhatja. Fészekalja 6-7 tojásból áll, melyeken mindkét szülő kotlik. A fiókák 20-22 nap kotlást követően kelnek ki és körülbelül 30 napig maradnak a költőüregben, ekkorra röpképessé válnak és kirepülnek. A gyurgyalagok tápláléka főként nagyobb termetű rovarokból, darazsakból, szitakötőkből, lepkékből és méhekből áll.
Cserebökényben csak néhány alkalmas költőhely található, ezek állapota is évente változik. Az idén jó évük volt a gyurgyalagoknak, a szokásosnál több pár kezdett költésbe. A fiókák kirepülését követően, augusztusban már nagyobb csapatokban láthatjuk a vonulásra készülő gyurgyalagokat. Augusztus végén, szeptember elején indulnak el Afrikába. A madárról még több kép a nemzeti park honlapján található.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.