A WHO sem támogatja, hogy az utazás kötelező oltáshoz legyen kötve

utazás
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 18. 17:32

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteki ülésén bejelentette, nem ért egyet azzal, hogy a nemzetközi utazás feltételeként határozzák meg a COVID-19 oltás beadását. Túl nagy a vakcinák hatékonyságával kapcsolatos információhiány, és korlátozott a hozzáférés az oltóanyagokhoz – olvasható a Reuters pénteki cikkében.

A WHO 19 független szakértőből álló bizottsága az elmúlt egyéves időszakban a hatodik ülését tartotta pénteken azt követően, hogy a regisztrált fertőzöttek száma a világban meghaladta a 90 milliót, a halálesetek száma pedig elérte a két milliót.

A WHO szerint azt is fontos lenne megérteni, hogy a megkapott oltásról szóló igazolás nem mentesítheti a nemzetközi utazókat az egyéb utazási kockázat csökkentésére vonatkozó intézkedések betartása alól. Márpedig a világ országaiban nagyon eltérőek a védekezési módok, különböző a tesztelések száma, a karantén időtartama, nehéz követni, hol és milyen intézkedések vannak érvényben.

Forrás: Shutterstock / Készítette: Viacheslav Lopatin

Mike Ryan, a WHO vezető szakértője szerint „jelenleg még nincs elég tudományos bizonyíték azzal kapcsolatban, hogy az oltások valóban gátolják a vírus terjedését, és nincs elég oltóanyag sem; vagyis nem most kellene feleslegesen egy utazási korlátozást bevezetnünk". A WHO a pénteki ülésen összefoglalt ajánlását már kiküldte a szervezet minden tagállamának, és egyúttal sürgette az országokat, hogy kövessék nyomon az olyan vírusvariánsokat, mint amelyeket Nagy-Britannia és Dél-Afrika is azonosított, és figyeljék, értékeljék az oltások, gyógyszerek és diagnosztikai tesztek hatékonyságát.

Néhány nappal korábban a Turisztikai Világtanács is bejelentette, hogy ők sem tennék kötelezővé a koronavírus elleni vakcinát az utazásokhoz. A szervezet vezetője szerint ez a lépés ugyanolyan lenne, mint a munkahelyi diszkrimináció – minderről itt olvashat részletesen.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.