Idén nem lesz látható Európa legnagyobb templomi betleheme

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 17. 15:23

A Somogy megyei Vörs községben található Európa legnagyobb, templomban megépített beltéri betleheme, amely a karácsonyi ünnepek idején több tízezer látogatót vonz a településre. A legelső Betlehemet 1948-ban építették. A falubeliek kezdeményezésére ideiglenesen lebontották a Jézus Szíve oltárt a templomon belül, majd annak helyére egy kisebb betlehemet építettek – írja a hellovidek.hu.

A figurák kivételével minden természetes anyagból készül a karácsonyi betlehemben Forrás: Szent Márton püspök Plébánia Vörs; Hollád és Tikos Fíliák/Facebook

A jelenlegi járványügyi helyzet miatt és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia kérése alapján azonban a Vörsi Betlehem adventi programjai idén elmaradnak, a betlehem egyénileg sem látogatható. Erről a vörsi Szent Márton püspök Plébánia írt bejegyzést a közösségi oldalán. A posztban az emberek megértését kérik, illetve áldott és kegyelmekben, Isten jelenlétében gazdag adventet és karácsonyt kívánnak.

A több mint 60 négyzetmétes nagyságot elérő gipszalkotás, az emberi és állati figurákat leszámítva csak természetes anyagokból készül.

A betlehemet minden évben máshogyan rendezik be, ami az adventi időszakban rengeteg látogatót vonz, idén azonban az adventi programok és a látványosság híján bizonyára kevesen látogatnak majd ide.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.