Kézműves főzdék, ahol túrával és kóstolóval várják a sörök szerelmeseit

látogatható
PUBLIKÁLÁS: 2020. október 08. 08:30
Ma már egyre több olyan kisüzemi sörfőzde található hazákban, melyeknek a kínálatát nemcsak a viszonteladóknál találjuk meg, de helyben is megkóstolhatjuk, megvásárolhatjuk azokat. Bár a nagy sörgyárak is felvették velük a kesztyűt, ami az új ízeket, innovatív főzési eljárásokat illeti, de egy főzdelátogatás hangulata még így is családiasabb egy kisebb kézműves üzemben. Az október 10-i Nyitott Főzdék Napja apropójából olyan helyszíneket gyűjtöttünk most egy csokorba, ahova egyénileg is ellátogathatunk egy sörkóstolásra és főzde-túrára.

First Craft Beer, Budapest

A 16-féle sört kínáló First Craft Beer tulajdonosai 2017-ben nyitották meg budapesti kézműves sörfőzdéjüket, ahol a „főzdetúra egy speciális edukációs program", legalábbis a túravezetők így mutatják be a minden pénteken és szombaton 18 órakor kezdődő főzdetúrájukat.

A főzdetúrákon az is kiderül, honnan érkeznek a hordók Forrás: @sobamogera / FIRST Craft Beer / Facebook.com

A vezetés célja, hogy a jelentkezők megismerkedjenek a kisüzemi sör készítésének alapanyagaival, a sörfőzési technológiával, a főzde filozófiájával és a sör készítésének folyamataival. A főzdéhez kapcsolódó Taproomban, vagyis a speciális kóstolóteremben pedig 10 sörcsap és egy Bottleshop található, így tanulhatnak és kóstolhatnak is, ha regisztrálnak a Sörfőzde-túrára.

Fehér Nyúl Sörfőzde, Budapest

Ebben a sörfőzdében az a jó, hogy nem egyszerűen végigvezetnek a főzdén, hanem tematikus workshopokat és túrákat találnak ki a jelentkezőknek. Az Ízek és ízhibák a sörben című workshopra, ahol a leggyakoribb ízkomponenseket és ízhibákat ismerhetik meg a sörkedvelők, még lehet jelentkezni. Az eseményt október 17-én 14 órától tartják.

A másik programlehetőség pedig a Főzdetúra, ami a víztől a sörig vezeti végig a vendégeket a sörtörténelmen. A sörfőzökkel és a főzde alapítóival szállhatunk alá a nyúl üregébe október 14-én szerdán 19 órától.

Bigfoot sörfőzde, Domony

A Bigfoot sörfőzde 2013-ban, a Budapesthez közeli Domonyban kezdte meg sőrfőzési munkáját. Felsöerjesztésü söreik olyan nevekkel kerültek a polcokra, mint a Chicago, a Négy kettes, avagy a 2222, ami az amerikai IPA-k családjába tartozik, vagy az Alcatraz, ami egy sötét és édeskés barna sör.

A kép illusztráció Forrás: Shutterstock.com

A nevek mögött rejlő söröket a főzdelátogatáson is megismerhetik. A látogatás alapdíjába beletartozik az üzem bemutatása és a sörkóstolás sörkorcsolyák kíséretében. A túra időtartama egy óra, jelentkezni pedig a főzde oldalán megadott e-mail címen lehet.

Etyeki Sörmanufaktúra, Etyek-Botpuszta

Bár ez a sörmanufaktúra nem hirdetett meg konkrétan főzdelátogatást vagy túrát, de a mintaboltjába, Etyekre azért érdemes lehet egy péntek délutáni kirándulást tervezni, már csak a szép természeti környezet miatt is.

Mecseknádasdtól egészen Szarvasig folyik a sör

Karl Mikro-Sörfőzde, Mecseknádasd

Az impozáns sörkínálattal rendelkező Karl Mikro-Sörfőzdébe már csak a természeti szépségekért és a falu nyugodt hangulatáért is érdemes ellátogatni. Ha pedig sörkedvelők vagyunk, akkor itt egy olyan főzdét találhatunk, ami egy klasszikus borospincéből és egy présházból alakult át.

A főzdénél jelentkezhetünk sörkóstolásra, aminek része a sörfőzde bejárása is, illetve saját sörünket is elkészíthetjük, vagy részt vehetünk a sörfőzés lefolyásában is. Az időpontot és a dátumot e-mailben beszélhetjük le a tulajdonosokkal.

Zip's Sörfőzde, Miskolc

Miskolcon találni egy lokálpatrióta craft sörfőzdét, aminek a sörei abban a főzőházban készülnek, ami a nemzetközileg is elismert sörgyárépítő és -telepítő ZIP Tech cég mintaüzemének épült. Elindulásuk óta nyitottak két éttermet, a zip's BEER & Tapas italozót és falatozót, valamint a zip's BEER & Restaurantot, ami egy látványsörfőzdével operáló étterem.

Emellett tartanak hivatalos sörfőzőoktatást is. Az órák ideje alatt a sörkedvelők jóval többet megtudhatnak a sörkészítésről, mint egy sima főzde-túrán, hiszen azokon a sörfőző-berendezéseken tanulhatnak, amelyeken a főzde saját sörei is készülnek.

Szent András főzde, Békésszentandrás

A Szent András Sörfőzde első söre, a Jäger, egy könnyű bajor lager volt, és 1993-ban jelent meg a boltok polcain. Azóta ezt a sört 1993 néven főzik. A sörök, a Rózsa Söröző és a főzde újragondolása 2014-ben indult el, amikor egy helyi testvérpár Bukovinszky Béla és László átvette a főzde vezetését.

Munka közben Forrás: Békésszentandrási Szent András Sörfőzde / Facebook.com

Mára a főzde portfóliójában közel 20-féle sörtípus található, amiket évszakhoz illő, szezonális különlegességek egészítenek ki. Ha a helyszínen kóstolnánk meg ezeket, főzdelátogatásra is lehetőség van, de csak hétvégenként, maszk viselése mellett és minimum tízfős csoportokban. A túrákról érdeklődni és jelentkezni a főzde honlapján megadott telefonszámon lehet.

A Nyitott Főzdék Napján szinte minden kapu kitárul

Ha megtetszettek az említett főzdék és túralehetőségek, akkor érdemes lesz október 10-én odafigyelni a Nyitott Főzdék Napja résztvevőire, mert 26 magyar kisüzemi sörfőzde hirdetett programot erre a szombati napra. Az esemény leírása szerint Tokajban és Etyeken sör és bor összekóstolással, Budapesten ízhiba- és Oktoberfest sör bemutatóval, Győrújbaráton pedig komlótermesztésről szóló előadásokkal várják majd a vendégeket.

Tokajban és Etyeken is lesznek sörös programok Forrás: Nyitottfozdeknapja.hu / Press

A rendezvény Vas megyétől egészen Borsodig megmozgatja a kisüzemi sörök iránt érdeklődőket, hiszen a résztvevő főzdék az ország szinte minden szegletében kínálnak valamilyen programot. Vállalták például, hogy bemutatják a vendégeknek a sörkészítés folyamatát, és a sörkóstolók mellett vásárlási lehetőséget, illetve sörhöz illő ételeket, sörkorcsolyákat is biztosítanak.

A Nyitott Főzdék Napján bemutatkozik egyebek mellett a Vas megyei Csempeszkopácson mindössze néhány hete megnyílt Krenner Brewery, a Győrújbaráton található Vaskakas Sörfőzde, a Nógrád megyei Rétságon működő Fűtőház Sörfőzde, a dombóvári Kissler Sörfőzde és a már említett mecseknádasdi Karl Microbrewery is.

Budapesten a Fehér Nyúl Sörfőzdébe, a First Craft Beer-hez, Csepelen pedig a Rizmajer Sörfőzdébe kukkanthatunk be. A programokon a részvétel ingyenes, a fogyasztásért és a kóstolókkal egybekötött főzdelátogatásért azonban fizetni kell. A résztvevő sörfőzdék listáját a nyitottfozdek.hu oldalon találják.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.