Ennek az étteremnek köszönhetően a szlovén konyhák is felkerültek a Michelin-térképre

étterem
PUBLIKÁLÁS: 2020. június 18. 16:44

A Michelin Guide most vizsgálta meg először a szlovén gasztronómiát, és pont amiatt az étterem miatt, mely rögtön két csillaggal is gazdagodott - olvasható a sajtóközleményben. A Kobaridban található Hisa Franko séfje Ana Ros, aki korábban már a budapesti Gourmet Fesztiválon is tiszteletét tette egy általa kreált exluzív vacsora idejére.

Forrás: Hisa Franko / @martasandini / Facebook.com

A séfet 2017-ben a világ legjobb női konyhafőnökének választották. Miután elnyerte a kulináris világ Oscar-díját, így nyilatkozott "Ez egy olyan páratlan sikertörténet, amely folytatódni fog, ezt megígérhetem."

Amint látni, be is váltotta az ígéretét, mivel a Hisa Franko rögtön két csillaggal is gazdagodott. A másik öt csillagot a Radovljica melletti Vila Podvin, a Maribor melletti Hisa Denk, a ljubljanai Atelje, a vipavai Pri Lojzetu és a Nova Goricai Dam éttermek között osztották szét. Bib Gourmand minősítést kilenc szlovén étterem kapott, 37-et pedig Michelin-tányérral tüntettek ki. Ezt az elismerést olyan éttermek kapják, amelyek egyedi választékkal rendelkeznek.

A Michelin Guide nemzetközi igazgatója a keddi online díjátadó rendezvényen elmondta: a 120 éves étteremkalauz feladata az volt, hogy felfedezze a világ legkiválóbb kulináris célpontjait, amik között Szlovénia ma már kétségkívül ott van. Hiszen a tehetséges és kreatív szakácsok a rendkívüli természeti erőforrások okán, amelyek lehetővé teszik a kiváló minőségű alapanyagok előállítását, napról-napra egyre kivételesebb ételeket készítenek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.