Ferihegyen megnyílt a fapados járatok bádogcsarnokával leszámoló új utasmóló

Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
PUBLIKÁLÁS: 2020. január 17. 13:13

2020-tól új fejezet kezdődik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér életében – fogalmaz közleményében a Budapest Airport, utalva arra, hogy végre sikerült elbontani a fapados járatok kiszolgálására létrehozott bádogterminált, amely évekig kényszerítette az utasokat méltatlan körülmények közötti várakozásra. Az új beszállítócsarnok január 15-én nyílt meg. A korábbi egyszerűsített beszállítókapukat kiváltó, modern 1-es móló 2020 nyárára készül el teljes egészében.

Forrás: Budapest Airport

Az új létesítménnyel 3000 négyzetméterről közel 11 500 négyzetméterre, vagyis majdnem a négyszeresére nő a légitársaságokat kiszolgáló alapterület.

Az 1-es móló egyszintes, 5,2 méter belmagasságú, hűtött és fűtött épület.

A csarnok 8 gyalogos beszállítókapuval rendelkezik majd, amelyek közvetlen összeköttetésben lesznek a repülőgép állóhelyekkel, vagyis az utasok az épületből közvetlenül tudnak eljutni a repülőgépekhez. Ezen felül a csarnok 6 buszos beszállítókapuval is rendelkezik majd.

Forrás: Budapest Airport

A közlemény szerint a központi csarnokban pihenő- és várótér lesz; étel- és italvásárlási lehetőség, három nagy kapacitású mosdóblokk, valamint egy dohányzóterasz is szolgálja majd az utasok kényelmét.

Forrás: Budapest Airport

A 2A Terminállal való összeköttetés úgy valósul meg, hogy az utasok a jegykezelést követően egy pillanatra sem hagyják el a komfortos épületet; a fő terminálépületből egy mozgólépcsővel és lifttel felszerelt összekötő épületen keresztül érik el a kb. 120 méter hosszú, tágas és klimatizált/fűtött folyosót, ami a beszállítócsarnokhoz vezet.

A jelenlegi egyszerűsített beszállítókapuk működését a Budapest Airport a mai napon, január 17-én leállítja, ettől kezdve az utasok már az új létesítményből, pontosabban annak már elkészült részeiből fognak beszállni a repülőgépekbe – teszi hozzá a közlemény.

Ez pedig már a következő fejlesztési fázisról szóló látványterv Forrás: Budapest Airport
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.