Megfelezte budapesti amerikai járatszámát a LOT

légitársaság
PUBLIKÁLÁS: 2019. január 16. 18:01

Heti négy alkalom helyett csak kétszer közlekednek a lengyel LOT légitársaság repülői Budapest és New York között – írja az AIRportal. A lap szerint a január 11-től február végéig tartó visszanyesés átmeneti intézkedés, és a chicagói járatot is érinti, itt a heti kettő helyett heti egy gép fog repülni. A LOT egyébként még 2018-ban indította el Budapestről az amerikai járatokat.

Visszatérve New Yorkra, a portál szerint csütörtöki és pénteki napokon indulnak ide LOT-gépek, ezek másnap térnek vissza (eddig hétfőn, csütörtökön, pénteken és vasárnap mentek repülők). Február 24-én lesz még egy vasárnapi járat, de február 28-i már nem.

LOT-repülőgép az égbolton. Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Markus Mainka

Chicago felé csak szombatonként szállnak fel repülők, ezek másnap térnek vissza. Eddig keddenként is volt összeköttetés a két város között. Itt a február 16-i, szombati járat a kivétel, ekkor nem repül gép Chicagóba (tehát az adott hét kimarad).

A megszokott menetrend március 4-5-től áll helyre.

Az AIRportal olvasói azt írták a lapnak, hogy a LOT ügyfélszolgálata telefonon kereste meg őket, hogy szóljanak a járatok törléséről. Akinek törölt járatra szólt a jegye, annak felajánlották, hogy a következő, nem törölt géppel utazhatnak, vagy varsói átszállással, hosszabb idővel mehetnek, harmadik opció pedig a jegyár visszatérítése volt.

Egyes utasok panaszkodtak is rá, hogy a drága repülőjegy közvetlen járatra szólt, most pedig átszállással kell mennie, drágábban, mintha más légitársaságok átszállásos járatait használná. A Star Alliance társaság más járatait sem ajánlották fel.

Azt nem tudni, mi áll a háttérben: vagy a rossz foglalási számok, vagy a LOT Boeing 787-8 Dreamliner gépének üzemzavarai. A LOT mindenesetre még nem válaszolt a portál ezt (is) firtató kérdéseire.

A lap emlékeztet rá, hogy már november-december fordulóján törölte a LOT több New York-i és chicagói járatát. Akkor a forgalom és gépei hajtóműhibái szerepeltek az okok között, amiket a LOT is megerősített.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.