
Karácsonykor és szilveszterkor rengetegen indulnak útnak, hogy meglátogassák a szeretteiket vagy kipihenjék a fáradalmaikat. Ha már most az egekbe szökik a pulzusod az ünnepi kiruccanás hallatán, akkor vedd sorra az öt legnagyobb utazási hibát és azok megoldási lehetőségeit, hogy az út ne torkolljon katasztrófába.

Vedd sorra az alábbi listát, hogy még időben léphess!
Nagyon kecsegtetően hangzik a last minute foglalással járó utazási kedvezmény és egy teljesen spontán utazás is, azonban nem ez a megfelelő időszak az ilyen jellegű kiruccanásokra. A szállodák, az apartmanok és a repülők gyorsan megtelnek, ezért nem árt, ha előre gondolkodsz. Sőt, minél később foglalsz, az árak annál feljebb mennek.
Sok munkahelyen az ünnepek előtt felgyűlnek a teendők, miközben te már nagyban készülsz az utazásra és próbálsz mindent leszervezni. Ez az időszak ezért iszonyatosan stresszes lehet, hiszen ezernyi felé kell szakadnod. Annak érdekében, hogy semmit se felejts el bekészíteni az út előtt, készíts listát az elcsomagolandó dolgokról.
Jól tudjuk, hogy ebben az időszakban nemcsak meleg ruhával kell készülnöd, hanem ajándékokkal is. Ha vonattal, busszal vagy repülővel utazol, eléggé macerás lehet a csomagok szállítása, ezért próbáld meg csak a leglényegesebb ruhadarabokat elpakolni, az ajándékokat pedig küldd el a szeretteid címére.

Hidd el, nem te vagy az egyetlen, akinek az ünnepek alatti túlzsúfolt időbeosztás bosszúságot okoz. Akár a családoddal, akár a barátaiddal töltöd a karácsonyt, ügyelj arra, hogy magadra is maradjon időd.
Amint beteszed a lábad a szülői házba vagy egy gyönyörű hotelbe, nagy eséllyel abban a pillanatban felhagysz az addigi összes jó szokásoddal. Legyen szó akár egy egyedül elfogyasztott reggeli kávéról vagy a testmozgásról, tarts meg legalább pár napi rutint, amíg távol vagy az otthonodtól. Ez segít abban, hogy kiegyensúlyozott maradj, és abban is, hogy a pihenést követően könnyebben visszarázódj a mindennapokba.
Az alábbi videó egy praktikus csomagolási trükköt mutat be, ha plusz kabátot is szeretnél magaddal vinni az útra:
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.