
Habár sokan félnek tőle, az otthonunk alapos rendbetétele egy kifejezetten és több szempontból hasznos, sőt, jövedelmező lépés. A nagytakarítással tisztábbá és kellemesebbé tehetjük a belső tereket, a holmijaink átnézésével és a már nem használt, illetve tönkrement kellékek leselejtezésével pedig nemcsak a lakásunkat, de a mentális egészségünket is felfrissíthetjük. Már ezért megéri belevágni a szanálásba a következő szabályokat követve.
Ha elszántuk magunkat, időt és energiát nem sajnálva belevágunk a lakásunk kiszanálásába, akkor kezdő lépésként takarítsunk ki alaposan. Porszívózzunk, portalanítsunk, mossunk fel, tegyük rendbe a polcokat, és hagyjuk szabadon a különféle felületeket is. Tiszta környezetben ugyanis nagyobb lehet a motivációnk, ráadásul a helyünk is meglesz arra, hogy az átnézésre való holmikat egyszerűen „kiszórjuk”.
Több helyre van szükségünk? Nem akarjuk már kerülgetni a használaton kívüli tárgyakat? Frusztráló a sok ruha a gardróbban, amit már át sem látunk reggelente? Nem lehet kihúzni az íróasztal fiókját a felhalmozódott iratoktól? Kiömlik a konyhaszekrény, amint kinyitjuk? Tele a fürdőszoba majdnem üres flakonokkal? Mérjük fel a terepet, nézzünk körül, és akár vessük papírra, milyen sorrendet lenne érdemes tartani, mit szeretnénk elérni, és a lakás mely részeit kellene mindenképpen átfésülni.
A legjobb, ha sorban haladunk, a különféle tereket és kategóriákat pedig akár napokra, hétvégékre is bonthatjuk. Ezzel megadjuk a kellő időt az egyes helyiségek átnézéséhez, így pedig igazán alaposak lehetünk.
A személyes dolgainktól megválni nem könnyű dolog, hiszen ezekhez érzelmek fűzhetnek, melyek a múltbéli eseményeket idézhetik fel. Éppen ezért könnyű leragadni, egy-egy tárgyat hosszan szorongatni, ezzel azonban csak elnyújtjuk a folyamatot. A legjobb, ha minden egyes esetben feltesszük magunknak a kérdést: szükségünk van még erre? Tudunk emlékezni az adott tárgy nélkül is, vagy szükségünk van a jelkép megőrzésére? Ennek fényében határozzunk.
A legjobb, ha különféle területeket jelölünk ki, aszerint, mi a célunk az adott használati- vagy dísztárggyal, ruhával, cipővel, konyhai vagy egyéb eszközzel. Ezek lehetnek dobozok, tárolók, de elkülönített sarkok is, a lényeg, hogy szét tudjuk választani a következő kategóriákat: „megtartom”, „megválok tőle”, „még átgondolom”. Ha elbúcsúznánk valamitől, ami még használható, érdemes adományboltokban, szervezetekben gondolkozni, így a rászorulókért is tehetünk valamit.
Ha olyan dobozok kerülnek terítékre, melyek emlékeket őriznek, viszont túl sok helyet foglalnak és hátráltatnak abban, hogy a lakóterünket a jelenünkre rendezzük be, akkor bizony lelkileg is rá kell hangolódnunk a szanálásra. Ez a legnehezebb része a szelektálásnak, de a legeredményesebb is, főleg, ha szeretnénk letenni néhány múltbéli terhet. Ha ehhez a kategóriához érünk, hagyjunk magunknak időt, ha arra van szükségünk, haladjunk kis lépésekben.
Nem kell mindent egy nap alatt átnéznünk, és a szanálás kapcsán az sem cél, hogy teljesen lecsupaszítsuk az otthonunkat, és csak és kizárólag a funkcionális berendezéseket, valamint holmikat őrizzük meg. Mérlegeljünk, vegyük figyelembe a lakóterünk adottságait, és a személyes igényeket is, így biztosan sikeres lesz a házi lomtalanítás, mi pedig sokkal jobban fogjuk érezni magunkat a lakásban töltött időben.
Érdekel, milyen hajtogatási módszerre esküszik Marie Kondo, amivel még több hely marad a szekrényekben? Nézd meg az alábbi videót is:
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.