Őrangyal vagy hallucináció? A túlélők ugyanarról a láthatatlan kísérőről számolnak be

PUBLIKÁLÁS: 2026. február 27. 20:15

Az extrém körülmények között rekedt felfedezők, hegymászók és katonák beszámolóiban gyakran bukkan fel egy különös, megmagyarázható támogató alakja. Számos túlélő állítja, hogy a végső kimerültség határán megjelent mellettük egy láthatatlan, de egyértelműen érzékelhető jelenlét, amely átsegítette őket a holtponton. Ezt nevezik a harmadik ember faktor jelenségnek.

Etédi Alexa

A szerző cikkei

A rendkívüli pszichikai és fizikai megpróbáltatások idején az emberi elme képes egyfajta belső szövetségest mozgósítani a túlélés érdekében. Ezt a rejtélyes, támogató jelenlétet a szakirodalom ma már gyakran úgy említi, mint a harmadik ember faktor, amely segít elkerülni a teljes összeomlást a legkilátástalanabb pillanatokban.

A harmadik ember faktor jelenség legtöbbször az extrém körülmények között lévő hegymászók körében jelentkezik. — A hegymászók, hajótöröttek, repülőgép-szerencsétlenség elszenvedői körében tapasztalt harmadik ember faktor jelenségre a XX. század elején figyeltek fel.
Fotó: Jan Zahula / Shutterstock

Túlélési mechanizmus: a jelenség extrém fizikai és mentális kimerültség során fellépő, segítő szándékú hallucináció vagy kivetítés.
Történelmi háttér: Shackleton antarktiszi expedíciója tette ismertté, ahol a három fős csapat egy negyedik, láthatatlan kísérőt érzékelt.
Terápiás haszon: a modern pszichológia ma már tudatosan alkalmazza a támogató belső alak képét a traumák feldolgozása során.

Honnan ered a harmadik ember faktor jelenség?

Bár a jelenség a modern pszichológia peremén mozog, írásos emlékei több mint egy évszázadra nyúlnak vissza. A szélesebb közvélemény John Geiger 2009-ben megjelent munkája révén ismerte meg a fogalmat, ám a legmeghatározóbb beszámoló Sir Ernest Shackleton 1916-os antarktiszi Endurance-expedíciójához köthető.

Shackleton és két társa a Déli-Georgia-szigeten vágott át embertelen körülmények között, hogy segítséget hozzanak jégbe fagyott legénységüknek. A 36 órás, folyamatos menetelés során a felfedező azt tapasztalta, hogy eggyel többen vannak, mint valójában: egy „isteni társ” kísérte őket, aki néma jelenlétével erőt adott a folytatáshoz. Érdekesség, hogy bár az út alatt senki nem beszélt erről, később társai is megerősítették, hogy ugyanezt az extra jelenlétet érzékelték.

Sir Ernest Shackleton és egy társa az Antarktisz jégtáblái között. — Shackleton és egyik társa az 1916-os antarktiszi expedíción, ahol először számolt be a tapasztalt jelenségről.
Fotó: Wikipedia/Frank Hurley

Nem Shackleton volt az egyetlen, aki ilyen tapasztalatokról vallott. A Brit Királyi Légierő neurológusa, MacDonald Critchley már 1943-ban végzett kutatásokat hajótöröttek és repülőgép-szerencsétlenségek túlélői körében. A közel háromszáz interjú során döbbent rá, hogy a „jelenlét eszméje” visszatérő motívum a traumatikus események során.

A harmadik ember faktor kifejezés eredete T. S. Eliot Átokföldje című 1922-es versére vezethető vissza, amelyben a költő Shackleton expedícióját megidézve egy titokzatos „harmadik” kísérőről ír. Bár a valóságban Shackletonék hárman voltak, így náluk egy negyedik alak jelent meg, az irodalmi megfogalmazás annyira rögzült a köztudatban, hogy John Geiger is ezt választotta kutatása címéül.

A magány és az izoláció szülte társ

A jelenség tipikusan olyan szituációkban jelentkezik, ahol az egyén vagy egy kis csoport teljes izolációban, fizikai és mentális teljesítőképessége határán van. Leggyakrabban hegymászók számolnak be róla, akik oxigénhiányos állapotban, a halál árnyékában próbálnak lejutni a csúcsról. A beszámolók szerint ez a jelenlét lehet egy elhunyt szerettünk alakja, egy távoli ismerős, vagy egy teljesen arctalan, mégis jóindulatú entitás.

A segítő funkciója kétféle lehet:

Gyakorlati útmutatás: konkrét utasításokat ad, merre induljanak, hogyan kerüljék el a szakadékokat, vagy miként tartsák fenn testhőmérsékletüket.
Érzelmi támasz: puszta jelenlétével nyugalmat áraszt, megakadályozva a pánik kialakulását, ami a túlélés záloga.

A spirituális megközelítés kedvelői őrangyalokról beszélnek, a tudomány képviselői azonban jóval racionálisabb magyarázatot keresnek. A kutatók szerint a jelenség az agy – amely számos különös képességgel van megáldva – önvédelmi mechanizmusa. Amikor az érzékszervi ingerek minimálisra csökkennek (szenzoros depriváció), és az agy extrém stressznek, alváshiánynak vagy éhezésnek van kitéve, egyfajta „kivetítést” hoz létre. Ez a belső narrátor segít az egyénnek abban, hogy ne érezze magát egyedül a küzdelemben, így mozgósítva a maradék energiatartalékokat.

Alkalmazás a modern terápiában

Noha a tudományos világ sokáig elhanyagolta a témát, a klinikai pszichológia mára felfedezte a jelenségben rejlő lehetőségeket. A trauma-terápiák során a szakemberek gyakran alkalmazzák a „segítő harmadik fél” koncepcióját. A pácienseket arra ösztönzik, hogy képzeljenek el egy támogató alakot, aki a nehéz pillanatokban tanácsot ad vagy érzelmi biztonságot nyújt. Ez a vizuális technika sokszor hatékonyabbnak bizonyul a puszta szóbeli terápiánál, mivel közvetlenül az érzelmi feldolgozásért felelős agyi területeket célozza meg.

A jelenség tehát több mint egy puszta hallucináció: a szellem diadala a test felett, amely megmutatja, hogy az emberi elme még a legkilátástalanabb helyzetben is képes létrehozni egy belső szövetségest a túlélés érdekében.

Nézd meg a különös jelenségről a videót is:

Ezek a cikkek is érdekelhetnek: