Egy új tudományos magyarázat ismét reflektorfénybe helyezte a Bermuda-háromszöget. A friss elmélet szerint nem földönkívüliek, átkok vagy időkapuk állhattak a híres eltűnések mögött, hanem ritka, természetes folyamatok, amelyek mára eltűnhettek.

A Bermuda-háromszög évszázadok óta foglalkoztatja a kutatókat és a laikusokat egyaránt, mivel a térséghez számos hajó- és repülőgép-eltűnés kötődik. Egy új elmélet szerint azonban a jelenségek hátterében nem misztikus erők, hanem átmeneti környezeti hatások állhattak.
Ronald Kapper, a What If Science nevű ismeretterjesztő oldal szerzője úgy véli, hogy korábban metángáz-kitörések történhettek az óceán fenekén. Ezek a gázfelszabadulások csökkenthették a víz sűrűségét, aminek következtében a hajók hirtelen elveszíthették felhajtóerejüket, míg a felszín közelében repülő kisebb gépek hajtóművei is meghibásodhattak.
A szakember szerint elképzelhető, hogy a Bermuda-háromszög egykor egyfajta „aktív mező” volt, amely időszakosan különösen veszélyes körülményeket teremtett. Ez magyarázatot adhat arra is, miért csökkent jelentősen az eltűnések száma az elmúlt évtizedekben – a jelenség egyszerűen megszűnhetett.
A teória nem idegen a tudománytól: hasonló metánkitöréseket más tengeri térségekben is megfigyeltek. Ugyanakkor a bizonyítékok továbbra is korlátozottak, ezért több szakértő óvatosságra int. Az amerikai parti őrség hangsúlyozta, hogy hivatalosan nem tartják a térséget különösen veszélyesnek, és sok korábbi esetet túlzás vagy pontatlan beszámoló övezett.
A Bermuda-háromszög hírneve egészen 1492-ig nyúlik vissza, amikor Kolumbusz Kristóf furcsa fényjelenségekről számolt be atlanti útja során. A 20. században Charles Berlitz 1974-es könyve tovább erősítette a mítoszt, több mint ezer áldozatról beszélve. Az olyan esetek, mint a USS Cyclops 1918-as eltűnése, máig megoldatlanok maradtak, derül ki a Daily Mail cikkéből.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.