Baba Vanga ugyan meghalt 1996-ban, de jóslatai alakulását máig rengetegen követik. A Vangeliya Pandeva Gushertova néven született bolgár misztikusról úgy tartják, hogy előre látta az 1986-os csernobili katasztrófát és a 2001. szeptember 11-i eseményeket. Számos természeti katasztrófát és még ennél bizarrabb eseményt is jósolt a 2025-ös évre.

Idei jövendölései egyike az etiópiai Hayli Gubbi vulkánhoz kapcsolódott, amely november végén tört ki, és hamufelhőket lövellt az égbe, megzavarva a helyiek életét és befolyásolva a környékbeli közlekedést. Állítólag Vanga megjósolta, hogy idén szunnyadó vulkánok fognak kitörni, és a szóban forgó vulkán 12 000 évvel ezelőtt volt aktív utoljára.
Bár egyesek továbbra is szkeptikusak Vanga jóslataival kapcsolatban, a támogatók azzal érvelnek, hogy sok közülük valóra vált a halála utáni években. Bár próféciái egészen az 5079-es évig terjednek, még idén is érhetnek meglepetések, ugyanis egy meglehetősen bizarr jövendölése van a bolgár misztikusnak, amiben nemcsak sport, de idegenek is szerepelnek.
Vanga állítólag előre látta, hogy az emberiség végre kapcsolatba lép a földönkívüliekkel egy nagy sportesemény során, és bár már túl vagyunk a Super Bowlon, a Wimbledonon, a Bajnokok Ligája döntőjén és más nevezetes sporteseményeken idén, még mindig vannak lehetőségek. Ebben a hónapban számos mérkőzés zajlik szerte a világon, így a sportrajongók ne ijedjenek meg, ha esetleg szemük láttára landol egy UFO - figyelmeztetnek a jósnő követői.
A jósnő nem fedte fel pontosan, mik lennének az idegenek szándékai, de valószínűleg óriási sokkot váltana ki a megjelenésük. A jóslat mellett szól talán az is, hogy a kutatókat is ámulatba ejtő 3I/ATLAS csillagközi objektum hamarosan eléri útjának legközelebbi pontját a bolygónkhoz - írta a LadBible.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.